A diákélet finanszírozása nem könnyű feladat, még akkor sem, ha fogához verve a garast „csak” a tanulmányokhoz szükséges jegyzetekre és könyvekre költ az ember.
Keresés
Vásárlás reciprocitás alapján
Szigorítaná a külföldiek ingatlanvásárlási lehetőségeit Horvátországban a parasztpárt. Erre szerintük az ad okot, hogy nem lenne jó kiárusítani az országot, főleg nem a tengerpartot és a szigeteket.
Nyugodt tél elé néznek Ukrajnában
Egynapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára Szerhij Tulub energetikai és fűtőanyag-ipari miniszter. Elmondta, személyesen első alkalommal jár a vidéken. Nemcsak miniszterként volt kíváncsi a megyére és az itt élőkre, hanem emberközelből is szeretné megismerni Kárpátalját.
Vegyünk Székelyföldet!
Állócsillagként robbant a politika üstökösei közé Szász Jenő legújabb javaslata, amely egy magyarországi polgári rendezvényen hangzott el, pontosan ebben a formában: „Vissza kell vásárolni a Székelyföldet!” És, ha hinni lehet a tudósítónak, a polgári körös résztvevők körében élénk érdeklődést váltott ki a javaslat.
Folytatódott Csibi István pere
Érdemi tárgyalás nélkül zajlott le a Kolozs Megyei Törvényszéken Csibi István pere, amelyben emberölési kísérlettel vádolják a csíkszeredai üzletembert. A nyomozati anyag szerint a vállalkozó 2000. november 4-én szóváltásba keveredett egykori személyi titkárával, akinek fejét baseballütővel akarta szétverni.
Rossz, de nem drámai a helyzet
A Polgári Társadalom Fejlesztéséért Központ közvélemény-kutatást folytatott a nemzetek közötti viszonyokról Vajdaságban, és ennek eredményei szerint a viszonyok rosszak, de nem drámaiak.
Ki írta a József császárt?
Közel másfél századon át úgy tudta az irodalomtudomány és a közvélemény, hogy a József császár című romantikus dráma szerzője Szász Károly. Bene Kálmán szegedi tanszékvezető egyetemi tanár – most megjelent kötetében – kétségbe vonja ezt az állítást, és a mű szerzőjeként Madách Imrét nevezi meg.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Kill Bill 2 (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: Bodysong (angol) 18 A menyasszony fia (arg.-sp.) 20 AUPARK – PALACE: A falu (am.) 14.20, 16.40, 18.30, 19, 20.50, 21.20 Dirty Dancing 2 (am.) 15.20, 17.20 Időzavarban (am.) 19.20, 21.30 Terminál (am.) 15, 17.30, 19, 20, 21.10 Én, a robot (am.) 14.50, 15.40, 17.
MKKI-HĺREK
Aquincumi kiállítás
Zselíz. Holnap 10 órakor nyílik meg a Zselízi Művelődési Otthonban az Aquincum – a rómaiak Budapesten című vándorkiállítás, amelyet a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma anyagából állítottak össze. A kiállítás Aquincum városának történetét tárja a látogatók elé.
Életműdíjat kapott Woody Allen
San Sebastián. Életműve elismeréseként Donostia-díjjal tüntették ki Woody Allent a San Sebastiánban zajló nemzetközi filmfesztiválon. A 68 éves amerikai rendező spanyol kollégája, Pedro Almodóvar kezéből vehette át az elismerést pénteken este a baszk városban. (Donostia nem más, mint San Sebastián neve baszk nyelven.) (MTI)