Vegyünk Székelyföldet!

Állócsillagként robbant a politika üstökösei közé Szász Jenő legújabb javaslata, amely egy magyarországi polgári rendezvényen hangzott el, pontosan ebben a formában: „Vissza kell vásárolni a Székelyföldet!” És, ha hinni lehet a tudósítónak, a polgári körös résztvevők körében élénk érdeklődést váltott ki a javaslat.

Állócsillagként robbant a politika üstökösei közé Szász Jenő legújabb javaslata, amely egy magyarországi polgári rendezvényen hangzott el, pontosan ebben a formában: „Vissza kell vásárolni a Székelyföldet!” És, ha hinni lehet a tudósítónak, a polgári körös résztvevők körében élénk érdeklődést váltott ki a javaslat. A piacgazdaságokban a föld éppúgy adásvétel tárgya, mint minden más anyagi, szellemi tulajdon, s ahogy a románok fölvásárolták annak idején állami, banki segédlettel Erdélyt, úgy mi is apránként visszaszerezhetjük az ezeréves határokig az ősi vérrel öntözött rögöket.

A piacgazdaság előnyeit s hátrányait elősorolva, és semmiképp nem csökkentve a felhívás hazafias tartalmát, volna néhány továbblendítő javaslatunk, hogy nehogy megint az autonómiánál kössünk ki. Először: jó magyarként nem érthetjük, miért csak a Székelyföldet kell visszavásárolni? Ott a Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Burgenland vagy Fiume, azt is hozzátéve, hogy Erdélynek csak egy kicsiny része Székelyföld. Miért éppen Székelyfölddel kezdjük? Befektetői szempontból Ukrajnában bizonyára előnyösebbek a feltételek, Vajdaságban sokkal jobbak a földek és az éghajlati viszonyok, Fiume pedig, a jelenlegi magyar tendenciákat figyelembe véve, a legvonzóbb nyaralóhelyek egyike. Vásárolnak is szépen a magyarok horvát tengerparti ingatlanokat. Nem biztos, hogy revíziós felbuzdulásból, de mindenképpen reális üzleti érzékről téve tanúbizonyságot.

Ebben az újsütetű kapitalizmusban nehezen szokjuk a magántulajdon szentségét. Meg a korlátlan lehetőségeket. Az ember vesz egy darab földet, és azt senki el nem veheti tőle. Magántulajdon. Legfeljebb jöhet egy politikai fordulatot követő államosítás, vagy önként beviszi a tulajdonos a téeszbe, esetleg otthagyja ebek harmincadjára, ha már végképp nem lehet belőle megélni. Végső esetben eladja bagóért egy multinak, amely, az EU mezőgazdasági direktíváinak megfelelően, létrehozza a támogatással megerősített, versenyképes nagyüzemi gazdálkodást. A törvényi háttér megbízható, az állam garantálja a magántulajdont. Hinnünk kell.

A közhangulat még ingadozó, nem igazán bízunk a beállott fordulatban. Nehéz is megszokni, hogy a finánctőke meg az újgyarmatosítás jelenségei, amelyeket békeharcos indulattal lepleztünk le alig két évtizeddel ezelőtt, most multinacionális, munkahelyteremtő tőkeáramlássá alakultak, és örülnünk kell, ha bejönnek az országba. Ennek a bizonytalanságnak a fokozott jelenléte figyelhető meg a föld kérdésében. Tömegeket lehet mozgósítani a „mi nem adjuk el az országot!” jelszóval. Mi lesz, ha meghallják ezt a felhívást a románok? És esetleg ők is kiadják az ukázt: vegyünk székely földet! Esetleg himnuszt is költenek hozzá, amelyben a románok Istenéhez könyörögnek, hogy ne hagyja elveszni Erdélyt... ú

Piacgazdasági körülmények között ebből az következik, hogy jól felverik az árakat, licitálni fognak a legkisebb jobbágyportáért is a különböző etnikumú vevők, és megint a székelyek röhögnek a markukba, hogy ilyen szépen lóvá tették az egész világot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?