Pozsony. Mégiscsak lesz környezetvédelmi alapja Szlovákiában: a parlament tegnap megtörte az elnöki vétót, s még egyszer elfogadta az erről szóló törvényt.
Keresés
RÖVIDEN
Betörtek az SF pártszékházába
Pozsony. Betörő járt a Szabad Fórum fővárosi székházában szerdára virradó éjjel. Az ismeretlen tettes vagy tettesek elloptak egy tévét és egy faxot, a kár 21 ezer korona. Az elkövetők a második emeleten található ajtón keresztül jutottak az épületbe, miután felfeszítették a zárat.
A magyar kultúra legjava
Pozsony. Hiller István magyar és Rudolf Chmel szlovák kulturális miniszter fővédnökként nyitotta meg tegnap a Prímási palota Tükörtermében A magyar kultúra napjai Pozsonyban rendezvénysorozatát, melynek főszervezője a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete.
Világhírű hazai írókat akar a HZDS
Pozsony. A parlamenti kérdések óráján már hagyományosan legaktívabb Karol Ondriaš ezúttal tegnap sem faggatta a kormánytagokat. A kommunista honatya szerepét most Robert Madej vette át.
Vissza Ciprusról, irány Irak?
Pozsony. Egyelőre nem hívják haza Irakból a szlovák katonákat, 2005 első felében egyébként is váltják őket, s akkor már a negyedik alakulat megy Irakba – tájékoztatott Ondřej Novosad, a külföldi küldetések irányítóközpontjának igazgatója. Az egység esetleges visszavonása politikai döntés függvénye.
Ma döntenek Černák kiengedéséről
Illava. Szabadlábra kell helyezniük, kint van a helyem! – állítja Mikuláš Černák, állítólagos maffiafőnök, aki ma próbálja meggyőzni igazáról a Trencséni Kerületi Bíróságot. Ez lesz a harmadik próbálkozása – az előző két esetből csak egyszer járt sikerrel.
Véget vetettek a határidős vitának
Pozsony. Inkább újratárgyalta a parlament a köztársasági elnök által visszaadott Zajac-csomagot, s nem foglalkozott az alkotmányjogi bizottság szerdai határozatával, nehogy alkotmányjogi konfliktus kerekedjen az egészségügyi reformból.
Hogyan gyorsíthatjuk meg a komposztkészítést?
Gyakorlott biokertészek szerint az összerakott komposzthalom – forgatás és folyamatos nedvesen tartás nélkül is – egy év alatt készre érik, sötét színű, kellemes illatú, porhanyós anyaggá válik. A rendszeres forgatás és megfelelő nedvességtartalom mellett a komposzt sokkal hamarabb, kb. három-négy hónap alatt elkészül.
Javítja a talaj szerkezetét
A talaj jövő évi tápanyagkészletét most tölthetjük fel a leghatékonyabban. A szerves trágyák teljes értékűen pótolják a talaj és a növények mikro- és magkorelem-szükségletét. Akkor hasznosulnak a legjobban, ha azonnal bedolgozzuk a földbe.
A biokertet nem kell ásni, szántani
A biokert zöldséget termő részében október végén, november elején igyekezzünk minden kedvező napot kihasználni arra, hogy a tárolásra szánt zöldségféléket minél előtt felszedjük. A betakarított, téli fogyasztásra szánt zöldséget fagymentes helyen tároljuk.