Betörtek az SF pártszékházába
Pozsony. Betörő járt a Szabad Fórum fővárosi székházában szerdára virradó éjjel. Az ismeretlen tettes vagy tettesek elloptak egy tévét és egy faxot, a kár 21 ezer korona. Az elkövetők a második emeleten található ajtón keresztül jutottak az épületbe, miután felfeszítették a zárat.
RÖVIDEN
Pozsony. Betörő járt a Szabad Fórum fővárosi székházában szerdára virradó éjjel. Az ismeretlen tettes vagy tettesek elloptak egy tévét és egy faxot, a kár 21 ezer korona. Az elkövetők a második emeleten található ajtón keresztül jutottak az épületbe, miután felfeszítették a zárat. Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa nem erősítette meg, de nem is zárta ki, hogy a Zuzana Martináková által vezetett párt székháza és az MKP-épület ügye között van-e összefüggés. „Folyik a vizsgálat” – szögezte le érdeklődésünkre. (sza)
Csáky Pál Palermóban
Palermo. Egyre fontosabb szerepet kap Szlovákiában a kistérségi együttműködés – nyilatkozta tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a témáról rendezett szicíliai konferencián. A résztvevők az Európai Bizottság együttműködési politikával kapcsolatos, júliusban elfogadott törvényjavaslatairól tárgyaltak. Az európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes többek között találkozott Salvatore Cuffaro szicíliai megyefőnökkel is. (TASR)
Csalás miatt leváltották a főorvost
Besztercebánya. A munkafegyelem súlyos megsértése miatt távolították el állásából Ján L.-t, a helyi Roosevelt Kórház sebészeti osztályának főorvosát. A szabálysértés felmerülését követően az igazgató azonnal kinevezte a bizottságot, amely felülvizsgálta az esetet. Megállapították, hogy a főorvosnak teljes egészében vissza kell térítenie azt az összeget, amelyet fizetés gyanánt 65 napon keresztül jogtalanul kapott meg. Ez idő alatt ugyanis nyári szabadságát töltötte, a Karib-tengeren egy jachton hajókázott, s valaki más vette fel a nevében a pénzt. (TASR)
Dzurinda és Mečiar leosztotta a lapokat?
Pozsony. Jozef Grapának, a HZD megbízott elnökének is tudomása van róla, hogy a HZDS és az SDKÚ között megegyezés született a következő választási időszakot illetően. A konszenzus alapján a két párt 2006-ban koalícióba lépne egymással, Mikuláš Dzurinda SDKÚ-elnök maradna a miniszterelnök, és Vladimír Mečiar HZDS-vezér lenne a parlament elnöke. A két párt már jó ideje együttműködik: a HZDS leginkább akkor támogatta a kormányt, az SDKÚ-ból távoztak a Szabad Fórum tagjai – nyilatkozta Grapa. (t, s)
Magyar–szlovák oktatási megállapodás
Budapest. A kisebbségi oktatásban résztvevő pedagógusok továbbképzését, közös tananyag készítését és a digitális tananyagcserét segítheti elő az az együttműködési megállapodás, amelyet a magyar és a szlovák oktatási tárca államtitkára írt alá csütörtökön Budapesten. A jegyzőkönyvet, amelyet Arató Gergely politikai államtitkár és Szigeti László, a szlovák partner minisztérium államtitkára írt alá, az európai uniós irányelvek figyelembe vételével fogalmazták meg. Megállapodás született számos, korábban vitatott kérdésben, többek között a magyarországi szlovák és a szlovákiai magyar kisebbség oktatása terén -– tartalmazza a magyar oktatási tárca közleménye. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.