Pozsony. Egyelőre nem hívják haza Irakból a szlovák katonákat, 2005 első felében egyébként is váltják őket, s akkor már a negyedik alakulat megy Irakba – tájékoztatott Ondřej Novosad, a külföldi küldetések irányítóközpontjának igazgatója. Az egység esetleges visszavonása politikai döntés függvénye.
Vissza Ciprusról, irány Irak?
„Az Iraki szabadság elnevezésű hadműveletben részt vevő harmadik alakulat eddig körülbelül 25 ezer négyzetmétert aknamentesített. További 75 ezer négyzetméternyi területet fésült át, azaz készített elő aknafelszedésre” – pontosított Novosad. Hozzátette: a katonák rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, munkájuk során hetente több mint 700 kilométert kell megtenniük. Jövő héten egy nemrég felfedezett fegyverraktár felszámolását kezdik meg.
A szaktárca elképzelhetőnek tartja, hogy a Cipruson állomásozó katonák hamarosan hazatérnek – ennyivel több katona mehetne Irakba. „Még egyszer hangsúlyozom, a katonák visszavonása vagy számuk bővítése politikai döntés. Ha az iraki alakulat vezetősége, azaz a lengyelek úgy döntenek, hogy katonáinkra nincs szükség, értesítenek minket. Egyelőre nem jeleztek” – tette hozzá Novosad.
Az iszlám világban most ünneplik a ramadánt, így a koalíciós seregek jelentősen csökkentették a hadműveletek számát. Karbalá városába több millió hívő zarándokolt. A környéken dolgozó katonák beszüntették a munkálatokat, hogy ne zavarják az ünnepséget. 2005-től újabb kihívásnak néznek elébe, januárban tartják az első iraki választásokat. Ez újabb biztonsági intézkedésekkel, újabb terrortámadások veszélyével jár.
Világszerte jelenleg 641 szlovák katona vesz részt békefenntartó műveletekben, összesen 11 külföldi misszióban szolgálnak. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.