Pozsony. Határozatban kérte tegnap a parlament a kormány tagjait, vizsgálják meg a tavaly csődbe ment pénzügyi szolgáltatók és a politikai pártok közti pénzügyi átutalásokat, kapcsolatokat és szerződéseket. Karol Ondriaš (KSS) javaslatát a 132 jelen lévő törvényhozóból 69 támogatta, köztük hat MKP-s. (TASR)
Keresés
Szlovák különvélemény a melegekről
Brüsszel. Szlovákia tegnap szembehelyezkedett azzal az elképzeléssel, hogy a jövőben az Európai Unió határain belül hivatalosan köttethessenek homoszexuális párkapcsolatok – közölte az újságírókkal Eduard Kukan, a külügyi tárca vezetője.
Malíková fenyegetőzött
Pozsony. Anna Malíková hétfőn este felkereste a TA3 hírtelevízió épületét, miután a tévé közölt néhány képsort elhunyt férjéről. Fenyegetőzött és rátámadt egy alkalmazottra, a képsorokat a TA3 később leadta.
Elsimítják Slota ügytét?
Trencsén. Több sajtóterméknek elküldték azt az elektronikus levelet, amely a zsolnai polgármester, Ján Slota október 3-i közúti balesetéről közöl információkat. A névtelen levélíró azt állítja, ismeri a vágbesztercei járásbeli Lejtősben (Sverepec) történt ütközés résztvevőit.
Harc az őrült sofőrökkel
Pozsony. Hat vadonatúj Volkswagen Passat gépkocsit vet be a rendőrség az autópályák fenegyerekei ellen. Az autókban található speciális mérőberendezés a szabálysértő kocsi gyorsaságát, rendszámát, a helyszínt és a pontos időt jegyzi fel.
Nem váltotta le Froncot a parlament
Pozsony. Martin Fronc oktatási miniszter marad: a parlamentben végül nem volt a személyével szembeni bizalmi szavazás.
Speciális bíró kerestetik
Pozsony. Ismét speciális bírókat toboroz az igazságügyi minisztérium. A jelentkezési íveket november 15-ig lehet beküldeni, az érdeklődőket nyolc szabad hely várja. Az állásra a 35. életévét már betöltő, jogi diplomával rendelkező szlovák állampolgár jelentkezhet.
Lesznek parlamenti vizsgálóbizottságok
Pozsony. Magyarul továbbra sem lehet felszólalni a parlamentben, lesznek vizsgálóbizottságok, a függetlenek pedig nem hozhatnak létre frakciót – egyebek mellett ezt tartalmazza az új házszabály, melyet tegnap fogadott el a törvényhozás.
Zöldet kapott a Zöld jelentés
Pozsony. „Biztosítsa a kormány a jövő évi állami költségvetésben a brüsszeli közvetlen agrárkifizetések hazai kiegészítését az uniós szint 60 százalékára” – ezt a követelést tartalmazza az agrárágazat helyzetéről szóló parlamenti Zöld jelentés.
Ismét terítéken a tandíj
Pozsony. Martin Fronc oktatásügyi miniszter januárban újra a parlament elé terjeszti a diákhitelekről szóló, egyben a tandíjrendszer bevezetéséről rendelkező jogszabályjavaslatot.