Nem váltotta le Froncot a parlament

Pozsony. Martin Fronc oktatási miniszter marad: a parlamentben végül nem volt a személyével szembeni bizalmi szavazás.

Pozsony. Martin Fronc oktatási miniszter marad: a parlamentben végül nem volt a személyével szembeni bizalmi szavazás. A csütörtöki interpellációk során adott válaszát a képviselők többsége kielégítőnek találta – ezzel az eredménnyel ért véget a néhány napos parlamenti káosz, amely miatt az ellenzék tegnap javasolta Pavol Hrušovský házelnök menesztését is. A 135 jelenlévőből 58-an támogatták, 67-en ellenezték az indítványt, négyen tartózkodtak.

Katarína Tóthová (HZDS) határozati javaslatáról, mely elutasítja az oktatási miniszter csütörtöki válaszát, pénteken kellett volna voksolni, de a parlament határozatképtelen volt. Tegnap Viliam Veteška, a HZDS és a parlament alelnöke arra kérte Froncot, kérjen bocsánatot Tóthovától. Közte és a miniszter között ugyanis kisebb szóváltás volt, és Fronc a HZDS-képviselő kijelentéseit „egy vénaszszony kitalációinak” nevezte. A bocsánatkérés követeléséhez a HZDS több képviselője is csatlakozott, mire František Mikloško (KDH) megjegyezte: számára nem okoz gondot beismerni, ha hibázott, de a bocsánatkérésről ne azok oktassanak ki másokat, akik a mai napig nem kértek elnézést František Gaulieder parlamentből való eltávolításáért.

Mikloško szerint a törvényhozásban nevetséges játék folyik, és Tóthovának kellene elnézést kérnie, amiért jogászként rossz javaslatot terjesztett elő, s amiért nem vette észre, hogy az általa szorgalmazott határozatról és a Fronc elleni bizalmi indítványról nem lehet egyszerre voksolni. Tóthová ezt kikérte magának, mondván: nem alkotmánybíró, csakis a taláros testület hivatott kimondani az egyes normák összeegyeztethetetlenségét, s amíg erre nem kerül sor, addig ő jogilag helyesen járt el.

Martin Fronc is felszólalt: először a csütörtöki interpelláció során elhangzott bírálathoz tért viszsza, majd elismerte, a „vénasszony kitalációi” megjegyzése nőként érzékenyen érinthette Tóthovát, amit nagyon sajnál. „Teljesen hidegen hagy minket, mit sajnál és mit nem, mi azt követeltük, hogy kérjen bocsánatot!” – reagált Miroslav Maxon (HZDS). Ezután próbáltak szavazni, ám a parlament határozatképtelen volt, az ülést szünetekkel szakították meg. Végül mégiscsak elegendő honatya nyomta meg a gombot, ám ekkor a technika mondta fel a szolgálatot: a képernyőn 72 igen voks jelent meg, ám a berendezés nem regisztrálta az eredményt, ezért később Bugár Béla ülésvezető új szavazást rendelt el. Másodszorra 71-en találták kielégítőnek Fronc interpellációra adott válaszát. Bizalmi szavazás nem volt, mert a parlament még pénteken eldöntötte, hogy a két voksolást nem kapcsolja össze, Bugár pedig külön nem szavaztatott róla. A HZDS kijelentette: Fronc az ő bizalmukat így is elveszítette, s lemondásra szólította fel. Maxon szerint a házelnök ellenőriztethetné a szavazógépet, mert gyanús, hogy akkor romlik el, amikor a házszabállyal összhangban voksolnak, amikor viszont a házszabályt megsértik, a berendezés jól működik. Tibor Cabaj az összes ellenzéki frakció nevében javasolta a házelnök leváltását, azonnal szavaztak is róla, s a parlament úgy döntött: Hrušovský menesztéséről nem voksolnak.

Politológusok szerint a kaotikus helyzet azt bizonyítja: az ellenzéknek nincs témája, érdemben nem tud hozzászólni a problémákhoz, képtelen alternatívát kínálni, ezért a mindig hálás személyi kérdésekhez nyúltak. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?