Speciális bíró kerestetik

Pozsony. Ismét speciális bírókat toboroz az igazságügyi minisztérium. A jelentkezési íveket november 15-ig lehet beküldeni, az érdeklődőket nyolc szabad hely várja. Az állásra a 35. életévét már betöltő, jogi diplomával rendelkező szlovák állampolgár jelentkezhet.

Pozsony. Ismét speciális bírókat toboroz az igazságügyi minisztérium. A jelentkezési íveket november 15-ig lehet beküldeni, az érdeklődőket nyolc szabad hely várja. Az állásra a 35. életévét már betöltő, jogi diplomával rendelkező szlovák állampolgár jelentkezhet. Az érdeklődőknek egy büntetőjogi és egy pszichotesztet, valamint szóbeli vizsgát abszolválniuk. Előtte minden érdeklődő átesik a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) ellenőrzésén. Zdenka Cabanová, a Besztercebányai Kerületi Bíróság alelnöke szerint a speciális bíróság működéséhez legalább nyolc szenátusra lenne szükség. A két szenátusa már több száz ügyet tárgyal. A napokban kapta meg például a „savas” bűnbanda vádiratát, összesen harminc gyanúsítottal. Az akták tizenhatezer oldalt tesznek ki. A speciális bíróságnak egyelőre két bírója van: Ružena Szabová és Igor Králik.

Az érdeklődőknek jelentős motivációt jelenthet az alapfizetésükhöz hozzászámított 28 730 koronás havi prémium. Mégis kevés a jelentkező. Többen épp a speciális bírók alsó korhatárának megszabott 35 évet tartják problémásnak. Az érdeklődők többsége ugyanis ebben a korban már családot alapított. Egyrészt féltik biztonságukat, másrészt pedig elutasítják a 24 órás személyi védelmet. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?