A Kassa–Zólyom vasútvonalon utazónak, bármely irányba is tart éppen, biztosan szemébe ötlött már az a karcsú, szépen felújított tornyú templom, ott Feled mellett, egy enyhe domboldal tetején, Serke községet vigyázva.
Keresés
Vásárúton új parkolót építettek az iskola előtt
Vásárút. Húsz férőhelyes parkolót építtetett a községi önkormányzat önköltségen a helyi alapiskola előtt, valamint felújíttatta a oktatási intézményt övező kerítést.
A munkálatok félmillió koronát tettek ki, melynek egy részére a tanintézmény költségvetéséből futotta, nagy részét azonban a falu finanszírozta.
Modern sportpályát avattak Nagymagyaron
Nagymagyar. Műszőnyeges sportpályán, új tornafelszerelésben folynak a testnevelésórák a szakmunkásképző magániskolában. A Pázmány Péter Alapítványtól kapott, diákokra fordítandó 330 ezer korona támogatásból mind a 95 diák egységes tornafelszerelést kapott.
Új számítógépes szaktanterem a lévai magyar alapiskolában
Léva. Új számítástechnikai szaktantermet adtak át október 26-án a Juhász Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.
Pályázatokat írnak és kistérségeket szerveznek
Vágsellye. Kilenc hónapja működik a Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség. Az azóta végzett tevékenységükről az ügynökség vezetőjét, Vajda Tibort kérdeztük. „Három részre oszthatnánk a munkát. Az első a strukturális alapok kínálta lehetőségek kiaknázása, ebben több pályázatunk van jelenleg is elbírálás alatt.
A képzőművészeté marad a Vermes-villa
Dunaszerdahely. Nyolc és fél millió koronáért vette meg a város a Szlovák Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Vermes-villát.
A Dunaszerdahely központjához közeli patinás épület adásvételére két év alkudozás után került sor.
Lévai Kalendárium 2005
Léva. Hétfőn, október 25-én mintegy félszáz ember gyűlt össze a kora esti órákban a Reviczky Házban, hogy – Újváry László szavaival élve – „egy újszülött világrajöttét” köszöntse.
„Légy hű, s bízzál jövődbe...”
Ógyalla. „Légy hű, és bízzál jövődbe, nemzetem” – ez volt a mottója október 23-án a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából megrendezett helyi emlékünnepségnek.
A rendezvény a Szózattal kezdődött, amelyet a párkányi Szivárvány énekkar adott elő.
Lagzi Lajcsi Szuperbulija
Léva. A mohi kitelepítés negyedszázados évfordulóján rendezett ünnepségre Lagzi Lajcsit és Szuperbuliját hívták meg a szervezők. Először a lagzis műfaj ifjú titánjai, Matyi és a Hegedűs „melegítette be” a közönséget.
Egy nem létező falu falunapja
Léva. A Družba kultúrházban múlt szombaton az Egykori Mohiak Társulása már hatodszor tartott mulatságot a valamikori mohi búcsúk emlékére.