Pályázatokat írnak és kistérségeket szerveznek

Vágsellye. Kilenc hónapja működik a Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség. Az azóta végzett tevékenységükről az ügynökség vezetőjét, Vajda Tibort kérdeztük. „Három részre oszthatnánk a munkát. Az első a strukturális alapok kínálta lehetőségek kiaknázása, ebben több pályázatunk van jelenleg is elbírálás alatt.

Vágsellye. Kilenc hónapja működik a Vágsellye és Vidéke Régiófejlesztési Ügynökség. Az azóta végzett tevékenységükről az ügynökség vezetőjét, Vajda Tibort kérdeztük. „Három részre oszthatnánk a munkát. Az első a strukturális alapok kínálta lehetőségek kiaknázása, ebben több pályázatunk van jelenleg is elbírálás alatt. Első volt a vághosszúfalui kultúrház felújítása, de mezőgazdasági vállalkozók számára is dolgoztunk ki pályázatokat, legutóbb pedig a kis- és középvállalkozók támogatását célzó pályázatokba kapcsolódtunk be” – sorolja az ügynökség vezetője.

A már megvalósult támogatások közül megemlíti az alapiskolák számára készített kisebb pályázatokat, ezekkel főleg „A sport az olimpia évében” néven meghirdetett pályázatba kapcsolódtak be, amelynek lényege, hogy a diákokon kívül a szülőket és a többi lakost is „behozzák” sportolni az iskolai tornatermekbe és sportlétesítményekbe. Ebben a programban a vágvecsei alapiskola szerzett 75 ezer koronás támogatást sportszerek vásárlására. Az ügynökség települések számára az utak, járdák és műemlék épületek karbantartására, falumúzeumok és tájházak létesítésére pályázatot dolgoz ki. Be kívánnak kapcsolódni azokba a projektekbe, amelyek a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek alapfokú képzését segítik elő. Egy további hasonló tervezet a pályaválasztással kapcsolatos.

Vajda Tibor elmondta, több új pályázati lehetőség kínálkozik, ugyanakkor sok, már benyújtott projektet a pályázatok kiírói csak decemberben fognak elbírálni. Amíg az egyes önkormányzatok nem tudják, hogy az előző pályázaton sikeresek voltak-e vagy sem, nem pályázhatnak egy következő támogatásért, hiszen nem tudhatják, az első körben mekkora önrész biztosítására lesz szükségük, ez pedig az önkormányzatok pénzügyi lehetőségeit tekintve meghatározó tényező.

Az ügynökség másik fontos tevékenysége a mikrorégiók szervezése. A Vágsellyei járásban most van bejegyzés előtt két kistérség. Az egyik az ún. Csángó Mikrorégió, amelybe a Csángó néven ismert vasúti szárnyvonal mentén fekvő falvak (Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd és Negyed) tartoznak, de Vágkirályfa is szeretne csatlakozni. A másik mikrorégiót a Vágsellyétől északra fekvő falvak (Vághosszúfalu, Sókszelőce, Tornóc, Felsőkirályi és Köpösd) alkotják. Jelenleg folynak a tárgyalások arról, hol lesznek a központjai ezeknek a kistérségeknek, kik lesznek az igazgatótanács tagjai, és zajlik a mikrorégiókba való belépés jóváhagyási folyamata az egyes önkormányzatokban. Vajda szerint egyfajta kényszerhelyzet hozza létre ezeket a társulásokat, hiszen kezdenek megjelenni olyan pályázati felhívások, amelyekben a települések helyett inkább a kistérségeket célozzák meg. Az egyik ilyen pályázati felhívás az internetes hálózatnak a nagy nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tételére vonatkozik, egy másik pedig a település- és régiófejlesztési stratégiai tervek kidolgozását hivatott elősegíteni.

A harmadik tevékenységi területt a nonprofit szervezetek összefogása. Az ügynökség alkalmazottja, Takács Attila kezdeményezésére civilbörzét szerveznek, amelyen az egyes szervezetek bemutatkozhatnak, szorosabb kapcsolatot teremthetnek az ügynökséggel, amely pályázati lehetőségeket kínál fel nekik. „A találkozó végén egy kis konferenciát rendeznénk, ahol elmondanák a terveiket és papírra vetnénk a találkozó tanulságait” – ecseteli az elképzeléseket Takács. Főleg a környezetvédelem, a szociális munka, a oktatásügy terén lehetne jól együttműködni a civil szervezetekkel, és ezt az említett, novemberre tervezett börze nagyban elősegítheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?