Modern sportpályát avattak Nagymagyaron

Nagymagyar. Műszőnyeges sportpályán, új tornafelszerelésben folynak a testnevelésórák a szakmunkásképző magániskolában. A Pázmány Péter Alapítványtól kapott, diákokra fordítandó 330 ezer korona támogatásból mind a 95 diák egységes tornafelszerelést kapott.

Nagymagyar. Műszőnyeges sportpályán, új tornafelszerelésben folynak a testnevelésórák a szakmunkásképző magániskolában. A Pázmány Péter Alapítványtól kapott, diákokra fordítandó 330 ezer korona támogatásból mind a 95 diák egységes tornafelszerelést kapott. Egyéb taneszközökre és munkaruhára is futotta a támogatásból, valamint tanulmányi kirándulásokat szerveztek.

„Soha ilyen lehetőségünk nem volt, hogy diákjaink ennyi színvonalas kiállításon és kiránduláson vehessenek részt” – mondta Horváth Mária igazgatóhelyettes. – A fodrászoknak gyakorlófejeket, az autószerelőknek motoros modelleket szereztünk be, és hajszárítóhoz és tornafelszereléshez jutott mindenki.”

Az 1992-ben alapított Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskolában tíz tanulmányi irányzat van. Nappali és levelező tagozatot is működtetnek; az érdeklődők két-, három- és négyéves képzés között választhatnak. Kilencvenöt diák nappali, hatvan pedig levelező tagozatos képzésben vesz részt. A tanintézmény egy a községtől bérelt épületben működik, amelyben szaktantermek kialakítására elegendő volt a hely, ám a tornaórákat eddig a folyosókon vagy a közeli iskolák tornatermeiben tartották. Önerőből és az Illyés Közalapítvány támogatásából 2000-ben sportpályát kezdtek építeni a szülők nagy részének hozzájárulásával. A pályát műgyep borítja és az egyes labdajátékokhoz szükséges vonalazással is ellátták. „A testnevelést nem veszik komolyan a diákok, ráadásul körülményes volt mindig máshoz bejelentkezni” – mondta Horváth Lajos és Mária, az iskola két alapítója. – Reméljük, a diákokat jobban motiválja majd a pálya, valamint a modern tornafelszerelés, és lelkesebbek lesznek a tornaórákon.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?