Prága. Václav Havel cseh exállamfő amerikai mintára nevét viselő könyvtárat alapított Prágában.
Keresés
A világ Thor Tamás fotószemével
A Szőrös Kő irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat 4. számát Thor Tamás (alias Samot Roht) fotói díszítik. A portrék születésének kulisszatitkait, a művész világlátását, terveit Jitka Rožňová interjúja fedi fel előttünk.
Az angyalfestő visszatérése
Jó ideig nem voltak láthatóak Dúdor István képei Rimaszombatban. Mi volt az oka? Nem tudni. Amiképpen azt sem, miért kellett lebontani az állandó kiállítást annak idején, a kilencvenes évek közepén a kultúrpolitika hatalmi szavára.
Pakisztáni erődemonstráció
Iszlámábád. Atomrobbanófejjel is felszerelhető rakétát tesztelt tegnap a pakisztáni hadsereg. Közleménye kiemeli: amellett, hogy ellenőrizték a rakéta műszaki jellemzőit, azt is jelezni kívánták a világnak, hogy Pakisztán nukleáris programja és ballisztikusrakéta-programja változatlan ütemben folytatódik.
Sarkozy utódja az agrárminiszter
Párizs. Benyújtotta tegnap lemondását Jean-Pierre Raffarin kormányfőnek Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszter, miután a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) vezetőjének választották meg. Utódja a gazdasági és a pénzügyi tárca élén Herve Gaymard eddigi mezőgazdasági miniszter lesz.
Bush beszállt a közvetítésbe
Washington. Három napon belül már másodszor lépett közbe vasárnap az északír megbékélés érdekében George Bush. Az amerikai elnök Gerry Adamsszel, az ĺr Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai fedőszervének tartott Sinn Fein vezetőjével tárgyalt telefonon.
Kalmükföldön a dalai láma
Moszkva. A dalai láma Kalmükföldre érkezett tegnap, miután megkapta az orosz vízumot, amelyet egy évtizeden át megtagadtak tőle.
Változik a nyomvonal
Tel-Aviv. Változtatnak az izraeli katonai hatóságok az országot a ciszjordániai palesztin területektől elválasztó biztonsági kerítés nyomvonalán a legfelsőbb bíróság erre vonatkozó ítélete után.
Újabb öngyilkos merénylet
Bagdad. Egy öngyilkos merénylő az emberek közé hajtott és felrobbantotta a gépkocsijába rejtett pokolgépet tegnap Ramádiban. Az első jelentések 12 halálos áldozatról és tíz sebesültről szólnak. Az áldozatok túlnyomóan iraki rendőrök, akik az illetményért álltak sorba, amikor a bomba felrobbant.
Tadicsék megbuktatnák a Kostunica-kormányt
Belgrád. Belgrádi lapértesülés szerint az ellenzéki Demokrata Párt (DS) még az idén megbuktatja a kisebbségben kormányzó szerb kabinetet. A Vecernje Novosti tegnap arról írt, hogy a hét végén Fruska Gorán ülésezett a DS legszűkebb vezetése.