Kassa. Az egykori Slovan mozi impozáns épülete hosszú évekig állt kihasználatlanul Kassa Fő utcáján, és most már bizonyos, hogy ez a helyzet év végéig nem változik. A városatyák ugyanis a teljes rendbehozatalra szánt összeg utolsó részletét egy borozó felújítására költötték.
Keresés
II. Rákóczi Ferenc és a kurucok emlékei Európában
Rozsnyó. A budapesti Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület (MEVE) 65 tablón, közel 600 fotóanyagot közöl 13 európai ország Rákóczival kapcsolatos emlékhelyeiről a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban rendezett kiállítás keretében.
Befelé fordulásból kitárulkozás
A Rovás Polgári Társulás olyan értelmiségiek csoportosulása, akik életcélnak tekintik a művelődést, tudásukat folyton fejleszteni és tökéletesíteni kívánják.
Előadás Irak – A múlt sebei címmel
Besztercebánya. A Föld Barátai (Priatelia Zeme), a Helyi Kezdeményezéseket Támogató Központ (CEPA) és az Amnesty International emberjogi szervezet Irak – A múlt sebei címmel tartott előadást a közép-szlovákiai megyeszékhelyen.
Három ország polgármesterei találkoztak Mezőkövesden
Mezőkövesd/Sajógömör. A magyarországi Mezőkövesden tanácskoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a romániai, valamint a B-A-Z megyével határos szlovákiai területek magyar polgármesterei – tudtuk meg Zsíros Gábortól, Sajógömör polgármesterétől.
Elkészült a falu jelképeinek terve
Zsór. Hamarosan a Túroc menti kisközségnek is lesz hivatalos címere és zászlaja – tudtuk meg Csizmadia Zoltán polgármestertől.
Szemétben fuldoklik a Szilicei-fennsík
A zsombolyok, ezek a mély, függőleges karsztképződmények természetes megoldásként kínálkoznak a nem kívánatos szemét és vegyi anyagok eltüntetésére. A Szilicei-fennsík néhány zsombolyát átvizsgálva a rozsnyói önkéntes barlangász csoport megdöbbentő „leletekre” bukkant.
Gömörördöngős királyt választ
Igen mélyen tisztelt Elnök úr!
Hát újfent csak tollat ragadtunk, mi, Gömörördöngős lakosai, mert ugyan egyetlen alkalommal sem válaszolt még nekünk, mi azért továbbra is bizakodunk, hogy bokros teendői közepette egyszer csak leereszkedik a mezei polgárhoz is.
Harminc kilométeres szomorú menetelés
Bevallom, felemás érzésekkel vállalkoztam ukrajnai utamra. A legutolsó hír, amit a tévében az indulásom előtt bemondtak, úgy hangzott, „Ungváron eldördültek az első lövések.”
SPORTHĺRADÓ
Ma a labdarúgó Magyar-kupa nyolccadöntőjében: Pécs–Ferencváros (18.30). Élőben közvetíti a Duna Televízió.
Curling Eb, Szófia, B-osztály, nők: Magyarország–Anglia 8:4, Magyarország–Kazahsztán 13:3; férfiak: Szlovákia–Görögország 10:7, ĺrország–Magyarország 9:6.
Ma 17.