Három ország polgármesterei találkoztak Mezőkövesden

Mezőkövesd/Sajógömör. A magyarországi Mezőkövesden tanácskoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a romániai, valamint a B-A-Z megyével határos szlovákiai területek magyar polgármesterei – tudtuk meg Zsíros Gábortól, Sajógömör polgármesterétől.

Mezőkövesd/Sajógömör. A magyarországi Mezőkövesden tanácskoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a romániai, valamint a B-A-Z megyével határos szlovákiai területek magyar polgármesterei – tudtuk meg Zsíros Gábortól, Sajógömör polgármesterétől. Mint elmondta, a tanácskozást Tállai András, Mezőkövesd polgármestere, országgyűlési képviselő kezdeményezte, s olyan települések polgármestereit hívták meg a nevezett térségből, amely települések együttműködési vagy barátsági szerződést kötöttek más, a három ország valamelyikében található település önkormányzatával. A tanácskozás fő témája a hétvégi, a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás volt. Szlovákiából mintegy tíz település képviseltette magát különféle szinten, mások mellett Zsíros Gábor is elmondta, hogy a szlovákiai magyarok számára a kérdés pusztán lélektani, de az EU-n kívül rekedt magyarok számára meg kell adni a lehetőségét az egyszerűsített határátlépésre. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a magyarországi politikai elit nem volt képes ezt a problémát orvosolni a parlament falain belül megfelelő törvények megalkotásával.

E kérdés megvitatása mellett egyéb gyakorlati haszna is volt a találkozónak. Amint arról Sajógömör polgármestere tájékoztatott, hamarosan egy romániai településsel is együttműködési szerződést írnak alá. „Már két éve van kapcsolatunk egy romániai községgel, most azonban végre intézményesíthetjük is ezt. Bízom benne, hogy a szerződést tartalommal is meg tudjuk majd tölteni, úgy, mint történik ez a magyarországi testvértelepülésünkkel ápolt együttműködés során” – mondta végezetül Zsíros Gábor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?