Decs lovasa nyerte a 17. Nemzeti Vágtát

Decs lovasa nyerte a 17. Nemzeti Vágtát

Decs lovasa, Tóbiás Zsuzsa nyerte Galaxy nevű lovával a 17. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

A 2024 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóbiás Zsuzsa, Tolna vármegye versenyzője a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát, valamint egy herendi Hadik-huszár szobrot vehetett át az ünnepélyes díjátadón. A babérkoszorút Nagy István agrárminiszter akasztotta a nyakába. 

Galaxy történelmet írt, mostantól örökös bajnoknak mondhatja magát, hiszen – a Nemzeti Vágta történetében elsőként – harmadik alkalommal győzött. 

A döntőben – a tavalyi évhez hasonlóan – másodikként ért célba Vörös Tamara, Ácsteszér lovasa. A harmadik helyezett Rigó Lotti, Tahitótfalu versenyzője lett, a negyedik helyen Vámos Mercédesz, a bácskai Bácskossuthfalva lovasa végzett. 

A Kishuszár Vágtán a döntőben Juharos Jadviga, Pestszentlőrinc lovasa aratott győzelmet Kassim nevű lován Békés, Hortobágy és Kishegyes lovasa előtt. A Huszárgyerek Vágtán Vasad lovasa, Rakottyai Judit diadalmaskodott a döntőben Little Lioness nevű lován, megelőzve Korond, Iván és Rábatamási lovasát. 

A Fogatvágta döntőjében hárman álltak rajthoz, az első helyezést a Hortobágyi ménes szerezte meg Kovács Szabolcs Tamás hajtó vezetésével. Második lett a Köncsögi ménes, harmadik helyen zárt a Bugaci ménes. 

A nemzetközi lovas díszegységek futamának (nemzetközi futam) döntőjét az Egyesült Királyság lovasa, Stephen Heeley nyerte Neapolitano Nimród nyergében. Másodikként a Szlovák Köztársaság lovasa, Atila Ocenas, harmadikként a tavalyi győztes, a Bahreini Királyság lovasa, Mahmúd Mohamed Jar Mohamed Raid ért célba. A lovasok őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakkal álltak rajthoz. 

A háromnaposra bővült Nemzeti Vágta nulladik napján, pénteken, a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen kilenc ország lovas rendőrei mérték össze ügyességüket szimultán akadály és gyorsasági versenyben. Az indulók közül a legeredményesebb versenyzőnek a szlovák Atila Ocenas bizonyult. 

A Kocsitoló versenyben hazai győzelem született, Szilvásvárad kocsitoló csapata győzött, második helyen a vajdasági Szabadka csapata végzett, harmadikként a tavalyi győztes Abony kocsitoló csapata ért célba. 

Az ünnepélyes díjátadó után méneshajtás zárta a Nemzeti Vágtát. Az idei verseny az egykori honvédek, valamint a nemzeti gyásznapon a 175 évvel ezelőtti események és az aradi vértanúk előtt tisztelgett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?