Kérdőjelek az új multifunkciós terem körül

Kassa. Az egykori Slovan mozi impozáns épülete hosszú évekig állt kihasználatlanul Kassa Fő utcáján, és most már bizonyos, hogy ez a helyzet év végéig nem változik. A városatyák ugyanis a teljes rendbehozatalra szánt összeg utolsó részletét egy borozó felújítására költötték.

A történelmi városháza mögötti udvarból nyíló objektumban annak idején Kelet-Európa legnagyobb és legkorszerűbb filmszínháza működött. 1995-ben zárták be életveszélyes állapota miatt, a felújítást pedig Rudolf Schuster volt államfő kezdeményezte még kassai főpolgármesterként. Az anyagi csőd közelébe kerülő város akkor nem tudta megvalósítani a terveket, a következő vezetés pedig már nem csupán kulturális létesítményt, hanem multifunkciós kongresszusi központot álmodott a Slovan mozi épületébe, amely az önkormányzati ülések megtartására is alkalmas lenne.

A munkálatok egy részét idén márciusra sikerült elvégezni, méghozzá a Visegrádi Négyek államfőinek tiszteletére, akik itt tartották soros találkozójukat. A sebbel-lobbal félkész állapotba hozott termet a nagy esemény előtt maga a főpolgármester mutatta be a sajtó munkatársainak, három nappal később azonban ismét bezárták, mondván, a beígért multifunkciós színházterem megnyitásához az addig elköltött ötven millió koronán felül további húsz millióra van szükség.

Zdenko Trebuľa főpolgármester akkor azt ígérte, a kassaiak ősszel már birtokba vehetik a korszerű színpadtechnikával, mobilis nézőtérrel, és a lehető legjobb hangzással rendelkező termet. Ezért okozott nagy meglepetést a döntés, amelynek értelmében a már jóváhagyott húszmillió korona felét a városatyák „visszavették”, és egy reprezentatív borozót hoztak rendbe belőle.

„Ebből is látni, hogy manapság előbbre való az iszogatás, mint a kultúra” – jegyezte meg keserű mosollyal Ľuba Blaškovičová, az őszi nemzetközi színházi találkozó főszervezője, aki az előzetes megegyezés értelmében számított a teremre. „Ez az objektum ideális helyen van, a város szívében, és tavasz óta kihasználatlanul áll, annak ellenére, hogy a város tetemes összeget költött a rendbehozatalára. Hosszas utánjárással sikerült elérnünk, hogy legalább a fesztivál idejére működőképessé tegyék” – tudtuk meg a rendezvény szervezőjétől, aki két hónapig a szó szoros értelmében munkafelügyelővé alakult át, naponta eljárt az épületbe, ahol szinte éjjel-nappal folyt a munka. Eközben fény derült néhány égbe kiáltó hiányosságra, melyek miatt a terem valószínűleg mégsem lesz alkalmas színházi produkciók befogadására.

„Az első próbán észrevettük, hogy minden szó visszhangzik a teremben. Az akusztikai hiányosságokat függönyökkel és ideiglenes térelválasztókkal igyekeztünk megoldani, a színpaddal azonban nem tudtunk mit kezdeni. Azt kell feltételeznem, hogy a tervezők sosem voltak még színházban, mert egyébként tudnák, hogy a szalagparketta használhatatlan e célra” – mondta a fesztiválszervező, aki „civilben” színész. Érdeklődésünkre egyébként több színházi szakember is megerősítette, hogy a hajópadló legfeljebb jégrevűk rendezésére lenne alkalmas. Ráadásul nagyobb méretű díszletelemeket nem lehet felvinni a színpadra, mivel hiányoznak ez erre szolgáló kétszárnyas ajtók. Az említett hangosítás mellett a fűtés hiányosságait is meg kell oldani, az eredeti tervben szereplő padlófűtés ugyanis épp a rendhagyó padló miatt alig érezhető, illetve a padló felpúposodását idézi elő. Hiányoznak továbbá a mozdítható széksorok, ezeket a fesztivál ideje alatt lestrapált irodai székekkel helyettesítették.

„A mozi- és színházterem a tervek szerint ötszáz férőhelyes lesz, azaz pont akkora, hogy alkalmas legyen előadói estek, koncertek és nagyobb konferenciák rendezésére. Bálokat, fogadásokat, divatbemutatókat is lehet majd itt tartani, az erkélyen pedig további 140 ember fér el” – tudtuk meg a munkálatokat irányító városi vagyonkezelő vállalat igazgatójától, Peter Hermantól, aki pontos dátumot ugyan nem mondott, ám anynyit megígért, hogy a kassaiak tavasszal már birtokba vehetik a november végi fesztiválon rosszul vizsgázó termet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?