Előadás Irak – A múlt sebei címmel

Besztercebánya. A Föld Barátai (Priatelia Zeme), a Helyi Kezdeményezéseket Támogató Központ (CEPA) és az Amnesty International emberjogi szervezet Irak – A múlt sebei címmel tartott előadást a közép-szlovákiai megyeszékhelyen.

Besztercebánya. A Föld Barátai (Priatelia Zeme), a Helyi Kezdeményezéseket Támogató Központ (CEPA) és az Amnesty International emberjogi szervezet Irak – A múlt sebei címmel tartott előadást a közép-szlovákiai megyeszékhelyen. Mint arra az előadás szervezői felhívták a figyelmet, a AI már évtizedek óta folyamatosan figyelmeztet az Irakban uralkodó állapotokra. Rendszeresen rámutatnak, hogy nagyon sok embert csak azért börtönöztek be vagy végeztek ki az előző rendszer ideje alatt, mert a hatalom számára kényelmetlen közösséghez tartoztak, vagy egyszerűen felemelték hangjukat a törvénysértések és az emberi jogok megsértése miatt. Az Irakkal szemben alkalmazott gazdasági szankciók következtében további emberek haltak éhen vagy lettek áldozatai az elégtelen egészségügyi ellátásnak. Majd a háború újabb áldozatokat követelt, illetve a koalíciós csapatok által alkalmazott különféle harci eszközök tovább szedik áldozataikat a civil lakosság körében.

A szervezők célja az előadással az volt, hogy felhívják a figyelmet a világ számos pontján tapasztalható jogsértésekre, valamint hogy ráébresszék a demokratikus társadalmakban élőket a szolidaritás fontosságára, arra, hogy felelősséggel tartozunk elesett embertársainkkal szemben. Az előadás alkalmával egy tizenhét perces rövidfilmet is bemutattak, mely a fent felvázolt embertelenségeket hivatott a világ elé tárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?