Szemétben fuldoklik a Szilicei-fennsík

A zsombolyok, ezek a mély, függőleges karsztképződmények természetes megoldásként kínálkoznak a nem kívánatos szemét és vegyi anyagok eltüntetésére. A Szilicei-fennsík néhány zsombolyát átvizsgálva a rozsnyói önkéntes barlangász csoport megdöbbentő „leletekre” bukkant.

Ám azok, akik szó szerint teletömik a zsombolyokat szeméttel, nincsenek, vagy nem akarnak tudatában lenni annak, hogy mekkora veszélyt jelent ez az ivóvízkészletre. Tudva lévő, hogy a talajba szivárgó szennyezés bekerül a talajvízbe, onnan pedig a föld alatti forrásokba. Fokozott a veszély a karsztban, hiszen annak vízáteresztő rétegei a szennyeződést is könnyen áteresztik.

Néhány héttel ezelőtt a Szilice község mellett lévő Csengő-lyukban a Minotaurus rozsnyói önkéntes barlangász csoport végzett ellenőrzést. Az eredmény megdöbbentő. Ismeretlen tettesek színültig hordták a zsombolyt hulladékkal. Jaroslav Stankovič, a Minotaurus vezetője elmondja, ezen kívül még két, szintén a fennsíkon lévő zsombolyt vizsgáltak át, s az eredmény hasonlóan kétségbeejtő volt. „Szilice község mellett található az Ikri-zsomboly is, amely a 80-as években már ki volt tisztítva, ezért ott viszonylag friss hulladékot találtunk. A harmadik zsomboly pedig Borzova község mellett a Csengő-zsomboly vagy más néven Fonottság, amely 40 méter mély, de a felszínéig tele van szeméttel. Mindhárom sürgősségi eset volt. Az Ikri-zsombolyból már eltávolítottunk némi szennyeződést. Öt darab 200 literes hordó volt benne teli vegyi hulladékkal.”

Ki végzi el a piszkos munkát?

Amennyiben észlelünk valamit, igyekszünk a dolgot orvosolni” – mondja Jaroslav Stankovič. Körbejárták az összes zsombolyt és szakadékot, ahol problémákat sejthettek. A közelükben futó útvonalakra, falukra összpontosítottak, s nem hiába. Hiszen sok embert az udvarán kívül lévő szemét már nem nagyon izgat. Gyakran használják ki ezeket a zsombolyokat arra, hogy eltüntessék a különféle hulladékokat. Sokszor állati tetemeket dobnak beléjük. Ami azonban még ennél is nagyobb baj, hogy néhány üzem erősen szennyezi a környezetet, akár vegyi hulladékokkal is.

A mélység titka

A szilicei Csengő-lyuk mélysége az adatok szerint 26 méter. „A cél az volt, hogy egy szonda segítségével megállapítsuk, mi van a zsombolyban, és milyen kiterjedésű. Körülbelül másfél tonna anyagot hoztunk a felszínre, ami arról tanúskodik, hogy a helybéliek dögkútnak használták a zsombolyt. Lótetemek lehettek ott, s ez minden bizonnyal összefügg a Ikri-zsombollyal, ahol a 80-as évek tisztítása során szintén hasonló jellegű hulladékra bukkantunk. Feldarabolt állattetemek voltak benne. Mélyebben, a csontok alatt különféle üvegekre, flakonokra bukkantunk, amelyekben vegyi anyag volt. Most végzik ezek laboratóriumi elemzését. Gyógyszerekről, főleg oltóanyagokról van szó. Ezerszámra fordultak elő a flakonok, különféle nagyságban és tartalommal. Sajnos, az címke már tönkre ment. Érdekes módon és szerencsére, annak ellenére, hogy körülbelül 3-4 méteres mélységről van szó, az üvegek többsége mégsem tört össze. Amit tudunk, óvatosan kiszedjük onnan, hogy a tartalma ne folyjon a talajba. Valószínűleg valamilyen állatorvosi állomásról vagy biokémiai laboratóriumból származhatnak az anyagok.” Ez mindenképpen veszélyes hulladéknak minősül, amelynek megsemmisítését a DETOX nevű, erre specializált cég végzi. A célt azonban még nem érték el, hiszen még nem jutottak le a zsomboly aljára.

„Számításaink szerint mintegy 6 köbméter anyag lesz még ott. Nem biztos, hogy mind vegyi anyag. Nem mai probléma ez, mert vannak adataink a háború idejéből is, amikor már említést tesznek az itt lévő hulladékról.”

Stankovič szerint a vétkes megtalálható, s meg is tesznek mindent, hogy megtalálják. „Ha azt akarjuk, hogy ne ismétlődjenek meg folyton ezek az esetek, nagyon szigorúan kell eljárni ez ügyben. A rács nem feltétlenül megoldás, hiszen azt el lehet távolítani. Inkább kemény büntetést kell kiszabni”– véli Stankovič.

A tisztítás folyamatáról filmet is készített Vörös Attila a Duna Televízió számára. „Egy dolog a tisztítás, a másik feladat az emberek felvilágosítása. Beszéltem a szilicei polgármesterrel, de nem vagyok elégedett a hozzáállásával. Aktívabbnak kellene lennie. Előadásokat kell tartanunk a községben, tiltó táblákat kell kiraknunk. Fel kell világosítani a lakosokat arról, hogy ezzel saját maguknak is ártanak. Bár a község magasabban fekvő részen van, de éppen az alacsonyabban fekvő helyek, mint például Rozsnyó kap a szennyeződésből, hiszen az belekerül az ivóvízbe. Ami a karszt védelmét illeti, a nemzeti parknak kellene ez ügyben tennie.” A probléma nem csak Gömörben létezik. Egész Szlovákia tele van szeméttel, és minden bizonnyal sok fáradságba és pénzbe kerül majd, hogy a helyzet javuljon. Ebből a szempontból a karszt a legsebezhetőbb. „Nem sikerült a Hó-lyuk kitisztítására írt projektünk, csak a töredékét kaptuk meg a 2,6 milliós költségeknek. A szennyeződés 1964 óta van ott, a vízbe is bekerült, az ivóvízet pedig éppen a Szilicei-fennsík szennyezett forrásaiból nyerjük.” Stankovič elmondta, az összeget a Szoroskő alatt lévő szemét eltakarítására fordítják majd. Ez azonban közel sem olyan akut probléma, mint a karsztban, hiszen szilárd szemétről van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?