Budapest. Megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság (LB) az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a december 5-i népszavazás eredményét megállapító határozatát. Az LB több mint 1100 szavazókörben elrendelte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését.
Keresés
Európában átmeneti a nyugalom
Brüsszel. Az Európai Unió terrorellenes harccal foglalkozó, közös megbízottja tegnap arra figyelmeztetett, Európa változatlanul sebezhető a terrortámadásokkal szemben, a március 11-i madridi vonatrobbantások és több országban meghiúsított merénylettervek után beállt, átmeneti nyugalom ellenére.
Figyelmeztetés után mérgezés
Kijev. Volt titkosszolgálati emberek előre figyelmeztették a merényletveszélyre a később megmérgezett Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt környezetét. Ezt Oleh Ribacsuk, a politikus kampánytörzsének vezetője közölte a CNN-nel.
Még minden lehetséges
Bukarest. Bonyolult helyzet alakult ki Romániában: az egyik oldal tudna kormányt alakítani, de az államfői tisztség a másik oldalé. Márpedig a kormányalakítási megbízást az elnök adja.
Még nincs vádemelés
Zólyom. A Granus-trans társaság cáfolja, hogy buszsofőrjuk okozta a brünn meletti balesetet, melyben hat szlovák állampolgár hunyt el. Több média ilyen értelemben számolt be a tragédiáról. – Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat – mondta Jozef Frajt. (TASR)
Szoros kapcsolatot Amerikával
Pozsony. Továbbra is az európai országok és az USA közti kapcsolatok fejlesztését és megszilárdítását fogja szorgalmazni Szlovákia. Ezt tartalmazza a parlamentben elfogadott középtávú stratégia, amely 2015-ig határozza meg külpolitikai célkitűzéseket. (TASR)
Korrumpálni akart egy tábornokot
Pozsony. Vádemelési javaslatot tett a Korrupcióellenes Hivatal nyomozója a vesztegetéssel gyanúsított Ján Č. ügyében. Ján Č. idén februárban a védelmi minisztérium információs rendszerének bevezetésekor tízszázalékos jutalékot ajánlott fel egy tábornoknak, hogy előnyben részesítsen egy bizonyos vállalatot.
Külön támogatást kér az MKP a kisebbségi kultúrára
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem ért egyet a művészetek és egyéb kulturális tevékenységek támogatásáról szóló törvénytervezet alapelveivel, melyet a kulturális minisztérium dolgozott ki.
Dícséret Brüsszelből
Ótátrafüred. Az Európai Bizottság régiófejlesztési tanácsának elnöke szerint Szlovákia sereghajtóból az újonnan csatlakozott országok csoportjának élére került a strukturális és kohéziós alapok kihasználása terén.
Méregdrága gyógyfürdők
Pozsony. Rudolf Zajac szerint az egészségügyi minisztérium célja, hogy a gyógyfürdői kezelés elérhető maradjon a lakosság minél szélesebb rétegei számára.