Pozsony. Rudolf Zajac szerint az egészségügyi minisztérium célja, hogy a gyógyfürdői kezelés elérhető maradjon a lakosság minél szélesebb rétegei számára.
Méregdrága gyógyfürdők
Zálešáková szerint ez az ár elfogadhatatlan számukra. „Az egészségbiztosítók csak a gyógykezelést térítik, ilyen árak mellett nem tudunk szállást biztosítani a betegek számára, ha kezeltetni akarják magukat, máshol kell szállást foglalniuk maguknak” – mondta Zálešáková a minisztériumban folytatott eredménytelen tárgyalások után. Szerinte egy fő étkezéséhez szükséges alapanyag legalább 90-120 korona. A gyógyfürdők naponta 350 és 450 korona közötti díjat kérnének, ezzel azonban egy 21 napos kúráért a beteg 8-9 ezer koronát fizetne. A miniszter szerint ez megengedhetetlen.
A betegtől elkért összeg nagyságát a diagnózis szerint állapítják meg: a heveny betegségek kezelése esetén, melynek költségeit az egészségbiztosító fizeti, napi 50 koronát kérnek majd a betegtől. A 18 évesnél fiatalabbaktól nem lehet többet kérni 50 koronánál, az idősebbek krónikus betegségek esetén napi 75 koronát fizetnek majd, ha a törvény által felsorolt kivételek közé tartoznak: rossz anyagi helyzetben élnek, katonák vagy rendszeres véradók stb. A többi beteg 150 koronát fizet majd naponta a szállásért és az étkezésért. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.