Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem ért egyet a művészetek és egyéb kulturális tevékenységek támogatásáról szóló törvénytervezet alapelveivel, melyet a kulturális minisztérium dolgozott ki.
Külön támogatást kér az MKP a kisebbségi kultúrára
A javaslat szerint a nemzetiségi kultúrák támogatásával foglalkozó tagozat a támogatási alap hét szekciójának egyike lenne, és igazgatója a döntések során csupán egyetlen szavazattal rendelkezne.
Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője kijelentette, az ANO törvénytervezetét mostani formájában nem tartja tárgyalási alapnak, ezért igyekeznek azt úgy módosítani, hogy a kisebbségi támogatások elosztásába ne szóljanak bele a többségi kultúra egyes területeinek felügyeletével megbízott szekciók igazgatói. Az ANO előzetes álláspontja az, hogy a nemzetiségi kultúra is része a szlovákiai kultúrának, ezért nincs szükség külön finanszírozási rendszerre. „Nem hiszem, hogy külön kellene választani a szlovák és a kisebbségi kultúra finanszírozását, mindkettőnek azonos jelentősége van” – mondta lapunknak Jirko Malchárek, az ANO alelnöke a Koalíciós Tanács ülése előtt.
Bárdos szerint a kisebbségek számára egyértelműen az MKP törvényjavaslata jelentené a legjobb megoldást, amelyet – ha még a költségvetési vita előtt a parlamentbe került volna – talán sikerül elfogadtatni partnereikkel, most már csak a jövő év elején van erre némi esély, mert a választások előtti időszak nem alkalmas efféle törvények megszavaztatására.
A koalíciós partnerek az ANO javaslatára tárgyaltak a szlovák autóbusz-közlekedési vállalatok problémáiról is. A vállalatok a járatok számának csökkentésével és alkalmazottaik elbocsátásával fenyegetőznek, ha nem kapnak elég támogatást a kedvezményes jegyekre. „Azt szeretnénk elérni, hogy partnereink elismerjék: az üzemanyag árának növekedése, a pénzügyminisztérium rendelete és az áfa változása miatt a vállalatok veszteségesek, és ezt a helyzetet jövőre kezelni kell” – tájékoztatta lapunkat Malchárek. A kedvezményezettek körét az állam szabja meg, ez a szociális politika része, ezért neki kell viselni a felelősséget. „A kedvezményekkel kapcsolatos pluszköltségeket az államnak kell viselnie” – véli az ANO alelnöke. (in, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.