Búcs. Az utolsó simításokat végzik a napokban a komáromi járásbeli község újonnan épült katolikus templomán.
Keresés
Hazai győzelem született
Szímő. A helyi magyar alapiskola csapata (Nagy Szabolcs, Országh Linda és Országh Kitti) nyerte meg azt a természettudományi versenyt, amelyet múlt pénteken Jedlik Ányos, az első nagy magyar elektrotechnikus tiszteletére rendeztek a járásbeli alapiskolások számára.
Sok érdeklődő a szenci magyar gimnáziumban
Szenc. A Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Vállalkozói Szakközépiskola múlt pénteken ismét nyílt napot szervezett. Szencen ennek már hagyománya van, amit Kontár Ildikó igazgatónő is megerősített.
Falufejlesztési tettek és tervek Nagymagyaron
Nagymagyar. Ezerötszáz négyzetméter területű, többemeletes épületet fejeznek be még idén a Dunaszerdahelyi járásban található, Somorjához közeli településen. A faluháznak szánt komplexum – csakúgy mint az újonnan kialakított utcák – a falufejlesztési terv részei, melynek célja Nagymagyar újbóli felvirágoztatása.
A gombai óvoda ötven éve
Nemesgomba. Nemrég ünnepelte működésének ötvenedik évfordulóját a dunaszerdahelyi járásbeli község óvodája.
Inaslevéllel és érettségivel is jelentkezhetnek az érdeklődők
Diószeg. Új képzési lehetőségeket kínál a jövő tanévtől a Diószegi Magán Gépészeti Szakközépiskola.
Csáky Károly előadása a lévai Reviczky Házban
Léva. Sándor Károly lévai helytörténész volt a beszélgetőtársa kedden, november 30-án Csáky Károlynak, aki Hont és Nógrád szerelmese. Nemrég megjelent kötetét, az Irodalmi kapcsolatok I. című tanulmánygyűjteményét mutatta be a szerző, melyben módszere helytörténet és irodalomtörténet ötvözete.
Roma költőt avattak Csatán
Csata. A Romane Jíle Polgári Társulás december 7-én Babindák István Cigány népem című verseskötetének keresztelőjére invitált minden barátot és érdeklődőt.
Az ő világuk a miénk is lehet – a szeretet és az őszinteség világa
Érsekújvár. December 20-án és 21-én rendezik meg az Érsekújvári Regionális Művelődési Központban (ÉRMK) a mentálisan sérült gyermekek alkotóműhelyében készült kézimunkák karácsonyi börzéjét.
Az érsekújvári volt az országban az első Csemadok-alapszervezet
Érsekújvár. Múlt héten hétfőn ünnepi taggyűlés keretében Sidó Zoltán és Berényi Margit, a Csemadok helyi alapszervezetének egykori és jelenlegi elnöke emlékezett az 55 évvel ezelőtt az országban elsőként alakult alapszervezet történetére.
Felidézték azokat az 1949.