Károsít az amerikai szövőlepke

Mintegy harminc éve már, hogy az amerikai fehér szövőlepke károsítja a gyümölcs- és díszfáinkat. Báb alakban kéregrepedésekben, kerítések, házak deszkarepedéseiben telel át. Mivel idén a kemény tél elmaradt, egyedszámuk felszaporodására kell felkészülnünk.

Az amerikai fehér szövőlepkének két nemzedéke van. A második a népesebb, s ez okoz nagyobb kártételt. Ám már az első ellen elengedhetetlen a hatékony védelem, mert permetezéssel nagyban csökkenthető a második nemzedék egyedszáma, illetve elkerülhető, mérsékelhető a tömeges elszaporodása. A nőstény lepkék a levelek fonákjára rakják fehéres tojáscsomóikat. Itt a kikelt hernyók fészket alkotnak, amely az összeszőtt, hámozott levelek alapján könnyen észrevehető. A lárvák egy ideig együtt maradnak a hernyófészekben. Ha ilyen fészket észlelünk, feltétlenül távolítsuk azt el, és gondosan semmisítsük meg. Magas fákról a hernyócsomókat hernyózóollóval vághatjuk le.

A mechanikai védelemnek főleg ott van nagy jelentősége, ahol az emberek, főleg gyerekek, állatok állandó jelenléte miatt a kémiai védekezés nem célszerű. Ott, ahol a kártevő ellen vegyszeresen is védekezhetünk, használjuk a következő készítmények valamelyikét: Actelic 50 EC (0,15%), Basudin 600 EW (0,1%), Diazol 60 EC (0,1%), Dursban 480 EC (0,2%), Calypso 480 EC (0,02%), Cyper 10 EM (0,01%), Komplet (0,06%), Mavrik 2 F (0,05%), Metanoin 48 EM (0,2%), Nurelle D (0,06%), Reldan 40 EC (0,125%), Ultracid 40WP (0,075-0,1%), Sumithion Super (0,1%), Talstar 10 EC (0,02%), Pyrinex 48 EC (0,2%), Pyrinex 25 ME (0,4%), Zolone EC (0,2%), Vaztak 10 Ec (0,02%).

A szerző a Központi Mező-gazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP-OOR) komáromi részlegének a munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?