Jövőre fél milliárddal több

Hogy a koalíciós tárgyalásokon született megegyezés az agrártárca támogatásáról siker-e, vagy kudarc, nehéz egyértelműen megítélni. A szlovákiai agrátermelők nemzetközi versenyképességének fenntartása szempontjából ítélve minden bizonnyal sokkal kedvezőbb helyzetből versenyezhettek volna mezőgazdászaink, ha a kormány élve a koppenhágai csatlakozási tárgyalásokon megszabott feltételek adta lehetőséggel a maximális 65 százalékos kiegészítő támogatást hagyta volna jóvá. Azt azonban már a költségvetés tervezetének első változatában jelezte, hogy az általa megfogalmazott jövő évi költségvetés-tervezet nem éppen az agrárágazat támogatását tartja a legfontosabbnak. A lehetséges 65 százalékos támogatás-kiegészítés helyett ugyanis alig valamivel több, mint 40 százalékos szintről indulva kényszerítette alku pozícióba az agrártárca és az agrárönkormányzat vezetését valamint az MKP agrárpolitikusait. Nem véletlen, hogy a jövő évi költségvetés sarokszámai első olvasatban felháborodott reagálásokra kényszerítették az agrártársadalom képviselőit, s még tiltakozó akciók szervezésétől sem riadtak vissza.

Az agrártárca vezetése s egyúttal az MKP politikusai számára is nyilvánvaló volt, hogy a jövő évi költségvetési támogatások szintjéről szóló tárgyalásokon csak az idei szint lehet a mérvadó, ennél alább nem adhatják. Bizonyos szempontból még könnyű helyzetben is volt Simon Zsolt földművelésügyi miniszter, hiszen ilyen alacsony szintről indulva csak nyerhetett a pénzügyminiszterrel való csatározásban, aki a mezőgazdasági támogatásokkal szembeni elllenszenvéről híresült el ebben az országban. S aki ezt a „vereségét” az egyik kereskedelmi tévécsatornán nyilvánosan is elismerte, amikor bevallotta, hogy igenis, az agrártárca jövő évi támogatására vonatkozó költségvetés-tervezet kifejezetten politikai egyezség eredménye, s jómaga bizony sokallja a mezőgazdaságnak folyósított támogatásokat, szíve szerint egyáltalán nem vagy csak nagyon alacsony szinten juttatna az ágazatba központi forrásokat.

Hogy ez a politikai egyezség által elért eredmény siker, vagy kudarc, megítélés kérdése. Nem tudhatjuk, hogy még nagyobb politikai nyomással lehetett volna-e még kedvezőbb eredményt kicsikarni, megfontolandó, hogy a kormányválság fenyegető árnyékában vajon érdemes lett volna tovább feszíteni a húrt. Vannak, akik úgy vélekednek, jobban ki kellett volna használni az adott lehetőségeket, mások szerint be kell ismerni, hogy az adott helyzetben a realitások talaján kellett maradni.

Végül is el kell fogadni, hogy a hazai agrártárca költségvetési támogatásának jövő évi feltételei egy adott szint fenntartását továbbra is lehetővé teszik. Az agrárágazat versenyképessége szempontjából ugyan nem mindegy, hogy termelőinknek milyen támogatási szintű termékekkel kell versenyeztetniük termékeiket a szomszédos országok és az unió összes tagállama agrátermelőivel mind a hazai, mind pedig a külföldi piacokon. Azt azonban hozzá kell tenni – s ezt egyre több agrárvállalkozó is hangoztatja – a támogatások helyett a reális értékeken alapuló piac és az azon való érvényesülés lehetősége sokkal többet jelentene számukra, mint a központi támogatás. Mit ér ugyanis a támogatott gabona, ha a gazda még ilyentájt ősszel sem talál rá vevőt elfogadható áron. Ha sikerül olyan értékviszonyokat kialakítani, amelyek alapján reális áron lesznek értékesíthetők a mezőgazdasági termékek, akkor talán a költségvetési támogatások szintje nem lesz élet s halál kérdése. (szil)