Zavarja a többieket

A kisfiam nem akar aludni az óvodában. Az óvónő állandóan panaszkodik rá, hogy zavarja a többieket a pihenésben. Mit tehetek?
Jelige: Alvás

Meg kell neki magyarázni, hogy ha nem is alszik, nem zavarhatja a többieket.

A kisfiam nem akar aludni az óvodában. Az óvónő állandóan panaszkodik rá, hogy zavarja a többieket a pihenésben. Mit tehetek?

Jelige: Alvás

Meg kell neki magyarázni, hogy ha nem is alszik, nem zavarhatja a többieket. Aki alszik, annak csendre és nyugalomra van szüksége, ez olyan, mintha éjjel állandóan zajonganának, s nem hagynák őt békésen aludni, pihenni. Akkor másnap ingerült és fáradt lenne, hamar összeveszne mindenkivel, sokat zsörtölődne. Azoknak a gyerekeknek, akiknek hiányzik a délutáni alvás, rosszul esik, ha nem tudnak nyugodtan pihenni.

Egyezzen meg vele, ha nem is alszik, akkor legalább nyugodtan pihenjen, gondoljon közben arra, hogy mi mindent fog majd otthon csinálni, ha hazamegy az óvodából, vagy el tudja-e mondani azt a versikét, amit a legutóbb tanultak. Kösse le magát kellemes gondolatokkal, idézze fel valamelyik mesét, hogy emlékszik-e mindenre. A legjobb erre úgy visszemlékezni, hogy közben becsukja a szemét, s elképzeli, mi is játszódik le. Mintha egy filmet vagy rajzfilmet nézne. Képzeletben öltöztesse fel a mesehősöket mindig más ruhába, vagy a helyszíneket minél aprólékosabban „nézze végig”. Ha új nap következik a mesében, más ruhába öltöztetheti a mesehősöket, esetleg gondolkozzon el azon, milyen vége lehetne még a mesének. Ha elfoglalja magát ilyen gondolatokkal, meglátja, gyorsan letelik a délutáni alvási idő. Lehet, hogy ezzel sikerül beindítania a gyerek fantáziáját, képzelőerejét, s később még nagy hasznát veszi. Beszélhet az óvónővel is, ha sikerül csendben, mások zavarása nélkül végig pihenni a fiának a délutáni alvási időt, dicsérje meg őt ezért, s tegye hozzá azt az óhaját, hogy reméli, holnap is csendben lesz, senkit nem fog zavarni. Nem tartom jó megoldásnak azt, hogy amíg a többiek alszanak, addig ő rajzoljon az óvónéni mellett, vagy valamilyen más csendes tevékenységgel foglalja le magát, mert a többiek is vérszemet kaphatnak, s végül előfordulhat majd, hogy nem akad majd gyerek az óvodában, aki ebéd után szundítani szeretne. Ráadásul a gyerekek a kivételezettekkel nem szoktak kesztyűs kézzel bánni, annak általában meg kell szenvednie a kiváltságaiért, s ez ritkán szokott arányos lenni az engedményekkel. Vagyis nem ér annyit a délutáni rajzolás, mint amit el kell utána viselnie. Könnyen kiközösíthetik, gúnyolhatják csak azért, mert ebéd után nem feküdt le az ágyába.

Otthon is beszéljék meg naponta, hogy mivel telt az alvási idő, mire gondolt, mivel foglalta el magát. Szintén dicsérje meg azért, ha csendben tudott lenni, mert ez nem is annyira természetes dolog egy ilyen kis emberkénél. Ha viszont látni fogja, hogy megéri nem rendetlenkedni, nem zavarni a többieket, hogy ön is kíváncsi arra, hogy mi is történt vele délután az óvodában, akkor könnyebben megszokja, hogy mit is csináljon az alatt az idő alatt, amíg a többiek alszanak. Akár otthon előre megtervezhetik, hogy másnap mivel fog gondolatban foglalkozni, hogyan, mivel múlatja majd az időt. Megegyezhetnek egy konkrét mesében, felelevenítheti, kik is szerepelnek benne, mi minden történik velük, hol játszódik a mese, ki a jó, és ki a rossz a mesében, stb. Ha konkrét feladata lesz, s tudja, hogy majd este vagy délután számonkéri tőle, komolyan veszi ezt a fajta foglalkozást is, s igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak. Csak nyerhet rajta a gyerek, nem kell félteni, hogy esetleg rosszul sül el az egész. Ha sikerül megnyernie az óvónőt is, s ő is jól fogja tudni kezelni az esetet, minden a legnagyobb rendben lesz Kisfia is boldog lesz, hogy nem kell aludnia, mégsem unatkozik, és a többieket sem kell zavarnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?