Yonderboi, a fenegyerek

A Yonderboi néven elhíresült fiút az új generáció ígéretes tagjának tekintik, egyesek még az is megkockáztatják, hogy ő a magyar könnyű műfajok Bartók Bélája. Az ajnározástól eltekintve, tárgyilagosan jelenthető ki az, hogy Yonderboi Magyarország legjobban fogyó kulturális exportcikke világszerte. Ez a fiatal fiú olyasmit vitt véghez, ami fényévenként történik meg a magyar könnyűzenészekkel. Lazán vette tudomásul azt, hogy neki minimális befektetéssel sikerült az, ami az Omegának, az LGT-nek (és még ki tudja, hogy kinek) csak majdnem: ismertté válni külföldön. Míg itthon a saját talentumok felkutatása kimerül a külföldi sztárok klónozásában, addig ő saját forrását, eredetiségét felhasználva lett sikeres. Azonban igen szomorú tény az is, hogy mi már mióta várunk erre, aztán most, hogy megtörtént, nem is tudunk róla.

Yonderboi polgári neve Fogarasi László. A Budapesttől 250 km-re lévő Mernye nevű piciny falucskában nőtt fel, az Magyarország délnyugati részén. A zene iránt már gyerekkorában elkezdett érdeklődni, de az iskolai énekkarban mégsem énekelhetett.

ÉNEKTANÁRA BOTFÜLŰNEK TITULÁLTA,

így csak tátogást engedélyeztek neki a kórusban. Szülei eközben azzal vigasztalódhattak, hogy gyermekük legalább jó ritmusérzékkel van megáldva.

Talán ezért is szorgalmazták, hogy tanuljon meg klasszikus gitáron játszani, ami nem tartott túl sokáig, mert a gitár szerepét hamarosan a technikai fejlődés iránti érdeklődés töltötte be. Yonderboi 13 éves korában megkapta első olcsó hangkártyás számítógépét, s hamarosan belemélyedt a technoid bumm/csik (bleeps and klonks) programozásába. Valójában nem is ez a fajta zene, hanem inkább a tény, hogy maga is tud ilyet készíteni, nyűgözte le. Első befolyásait a zene terén édesapja hanglemezpolca jelentette. Ott hallott először Osibisa, Rhoda Scott felvételeket, és korai diszkósikereket. Zenei világának tényleges gyökereit azonban a kelet-európai rajz- és animációs filmek és azok zenéinek hangzásvilága adják.

Gimnáziumba Kaposvárra járt, ahol hasonló zenei érdeklődésű barátokra talált. Velük járt össze, hallgatták egymás zenei kísérleteit és értékelték, javítgatták azokat. Yonderboi úgy véli, hogy jobban izgatták azok a próbálkozások, mint most, akármi is történik a zenéjével. Nagy figyelmet fordított a nemzetközi zenei trend követésére, amiről a műholdas csatornák műsoraiból tájékozódott. Észrevette, hogy 1996-97 környékén kezdtek bekígyózni a dallamosabb dolgok az elektronikus tánczenékbe. Mindig is a dallamos és harmonikus zenék érdekelték. Akkoriban évente 2-3 alkalommal abban a reményben utazott fel a fővárosba, hátha talál néhány számára érdekes lemezt. 1997-ben Yonderboi elérkezettnek látta a pillanatot, felutazott egy lemezbemutató partira, és otthagyta egy kazettáját. Mire hazaért, már többször keresték telefonon. Tehát

AZ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁS BEJÖTT.

ĺgy jelent meg az 1998-as Future Sound of Budapest 2-n a Pink Solidism, ami a Riders On the Storm című Doors-szám főtémájának újragondolása.

Érettségi vizsgája után barátjával, Zságer Balázs billentyűssel 1999 nyarán Budapestre költözött. Még az albérlet keresése közben lemezkiadójuk irodájának egy üres szobájában – alig két hónap alatt – felvették a Shallow and Profound című album teljes hangzóanyagát, javarészt még Yonderboi első hangszereivel. Stúdióban csupán néhány estét kellet eltölteniük, hogy az összes éneksávot és akusztikus hangszert rögzítsék. A keverés már otthon, kölcsön kapott házi készítésű monitorokon történt.

Felvett nevét William Gibson Neurománc című regényének egyik mellékszereplőjétől kölcsönözte, mert nagyon megtetszett neki a titokzatos kis figura és a szó is, pedig akkor még nem is tudta, hogy mit jelent: az odaátról jött fiú. Yonderboi szerint nem kell túlmisztifikálni a vidékről érkezett fiú képét, de tény, hogy passzol hozzá a név. A debütáló album egy tündöklő zenei karrier kezdetét hozta el neki. Az első teszthallgatók elragadtatott visszajelzéseit ő mégis szerény lazasággal vette tudomásul. Nem akar sem a zeneelektronikai ipar anyagcsatájában részt venni, sem pedig az elektromos zenei trendeket egy nappal előre követni. Inkább marad az egyszerű, érzelmi alapokon működő dallamos zenéknél, melyek erős vizuális vonatkozásaikkal egy különleges és jellegzetes kelet-európai identitást hordoznak.

Yonderboi nagyon érti a hangszerelést, és a dallamok írásában is jeleskedik: minden számba jut legalább két olyan szólam, amiért bármelyik régi vágású slágerszerző odaadná a fél karját. Szinte végig nagyon fontos a filmes beütés, mert hol egy régi, könnyed krimi, hol valami szerelmes darab hangulata jelenik meg, hol pedig egy éppen elúszó képe egy álomittas utazásról. Igazi hangulatfestés, ahol a felhőtlen vidámságtól az ellazult bambuláson és enyhe szomorkás hangulaton át a melankóliáig terjed a skála. A német sajtóban lelkendező kritikák sora jelent meg az albumról. Nem csak rövid ismertetők, hanem egész oldalas cikkek, sőt, címlapsztorit is írtak róla. Ausztrál rádióadók játsszák a számait, és az egyik legnevesebb DJ, Laurent Garnier is elismerően szól róla francia hallgatóinak.

„Egyszerű eszközökkel és alapvető emberi érzelmekkel operálok, ezáltal nem csupán a kritikusok, hanem anyukám számára is

FELFOGHATÓ A ZENÉM

Nem tudnám megmondani, hogy a bevett kategóriák közül melyik áll hozzám a legközelebb, ritmusban talán a hip-hop, de erre az alapra az összes többi stílusból építek, hiszen mindennel vegyíthető.” – nyilatkozta Yonderboi.

A jelenleg harmadéves, népművelő szakos főiskolás 2001 márciusában megkapta az elmúlt év felfedezettjének járó Arany Zsiráfot. Azóta több színházi, filmes és televíziós produkcióhoz kérték fel zeneszerzőként.

Sikerei ellenére nem ragadtatja el magát, keményen dolgozik. Kiadója néhány év múlva ugyan koktélszürcsölgetést jósol neki a Bahamákon, de ő a népszerűséggel járó egzisztenciális előnyöket még csak cseppenként érkezve élvezi. Ugyanis kölcsönlemezjátszón, valamint a számítógép CD-játszóját használva dolgozik, negyven négyzetméteres lakásban lakik, de nem panaszkodik, mert – mint mondja –„a meggazdagodás sokkal gyorsabb útját is választhatnám más zenékkel”.

Az elkövetkező zenei ízlésről pedig a következőképp vélekedik: „Kelet-Európa zenei jövőjét messze nem a technicizmusban látom, hanem pont ellenkezőleg, a muzsikáló lélekben. Ahogy filmjeink sem a gigantikus költségvetésük által vitték valamire, hanem sokkal inkább a tartalom és a színészi játék révén.”

Népszerűségét a következőképp éli meg: „A magazinok címlapfotóinál sokkal többre tartom a szakvéleményeket. De ugyanígy boldogít egy kívülálló, ötvenéves apuka véleménye, amikor azt mondja, hogy tök rendben van a lemezem.” (he)