Versenyhelyzetre várva

Az oktatásnak hatékonyabbnak és igazságosabbnak kell lennie, ha az Európai Unió helyt akar állni a nemzetközi versenyben – derül ki abból a közleményből, melyet szeptember 8-án fogadott el az Európai Bizottság.

Az oktatásnak hatékonyabbnak és igazságosabbnak kell lennie, ha az Európai Unió helyt akar állni a nemzetközi versenyben – derül ki abból a közleményből, melyet szeptember 8-án fogadott el az Európai Bizottság. Mint Ján Figeľ illetékes biztos kiemelte: az oktatásban és képzésben előforduló méltánytalanság tetemes rejtett költségeket eredményez, amelyeket ritkán tüntetnek fel a közpénzekről készült számviteli kimutatásokban. A differenciált oktatás költségei a jövedelemadó-kiesésben, a növekvő egészségügyi ráfordításokban vagy a bűnözésből adódó kiadásokban jelentkeznek. A Bizottság szerint az oktatási és képzési szakpolitikáknak amellett, hogy növelniük kellene a hatékonyságot, a leginkább rászorulók lehetőségeinek javításával, és a legjobban és a legkevésbé képzettek között fennálló különbségek mérséklésével csökkenteniük kellene a méltánytalanságot. Az EU végrehajtó testülete szerint ezek a célok nem zárják ki kölcsönösen egymást, éppen ezért közleményében négy fő területet emel ki:

1) A tagállamoknak többet kellene fordítaniuk az iskola-előkészítő oktatásra.

2) A tagállamoknak nem lenne szabad túl korán differenciálniuk a tanulókat.

3) A gyakori feltételezésekkel ellentétben a teljes mértékben államilag finanszírozott, „ingyenes” felsőoktatási rendszerek nem biztosítanak méltányos hozzáférést és részvételt.

4) A tagállamoknak ki kell fejleszteniük egy „értékelési kultúrát”.

A finn elnökség szeptember 28-29-én nagyszabású konferenciát szervez Helsinkiben, melynek egyik fő témája a pénteken nyilvánosságra hozott közlemény lesz. (bi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?