Ünnepelt a gútai iskola

Gúta. A Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Nyolcéves Egyházi Gimnázium pénteken ünnepelte fennállásának 15-ik évfordulóját. A jubileum alkalmából az iskola vendégszeretetét élvezhették az alapítók, egyházi és városi képviselők, szülők és diákok egyaránt.

Ez alkalomra az intézmény vezetői egy emlékkönyvet adtak ki, melyben felidézték az elmúlt évek eseményeit, történéseit és változásait. A római katolikus plébániatemplomban megtartott ünnepi szentmisét Orosch János püspök atya celebrálta. A misén közreműködtek az iskola diákjai és tanárai. Kellemes kikapcsolódást és lelki felüdülést jelentett a megható műsor. Ennek fényében telt a művelődési központban tartott kulturális program is. Beszédet mondott Priskin Zoltán, iskolaigazgató, Viera Kyselicová, a Pozsony–Nagyszombati Egyházmegye iskolaügyi érseki hivatal igazgatója, Horváth Árpád polgármester.

Priskin Zoltán beszédében a múltba tekintés fontosságát hangsúlyozta: „Ilyenkor nemcsak kötelező, hanem célszerű számvetést készíteni, hiszen nem létezik jövő, múlt és jelen nélkül. Úgy gondolom, az iskola tényszerű történetét és eddigi életét többféle dokumentum formájában: filmben, évkönyvben, fotókiállításon is illik rögzíteni. Nem lehetett könnyű feladat 1992-ben a város polgármesterének, Harsányi Imrének, valamint az intézmény vezetésének, az első igazgatónőnek, Takács Zsuzsannának és tantestületének a gimnáziumi képzés megindítása Gútán. Azóta is a nyolcosztályos gimnáziumok körében a legtöbb érettségiző évfolyamot tudhatjuk magunkénak, hiszen Szlovákia első magyar tannyelvű nyolcosztályos gimnáziumában kilenc érettségiző évfolyam tíz osztály diákjai fejezték be tanulmányaikat. Úgy gondolom, egy gimnázium színvonalát az azt követő sikeres egyetemi felvételi határozza meg.”

Viera Kyselicová elismerően nyilatkozott az intézmény oktató-nevelő tevékenységéről, kiemelve a családias légkörét, mely konkurenciaképes az állami gimnáziumokkal szemben. Horváth Árpád az iskola létjogosultságáról beszélt: „Soha nem fogom elfelejteni, amit az akkori polgármester mondott, hogy csakis ez az út vezet Gúta polgáriasodása felé. Valóban minél több iskolára van szükség városunkban. Itt kell tartani a fiatalokat, és ide kell vonzani őket, mert csakis ez vezethet Gúta felemelkedéséhez. Tudom nagyon jól, hogy a mai fiatalok nem egészen értik, hogy mekkora hatalom a tudás. Az egyetlen, melyet egy embertől nem lehet elvenni.” Hozzátette, csakis a szülőföldön lehet megtalálni a boldogságot és a boldogulást. Ezután az iskola Bicebóca színtársulat megható előadásában Szent Erzsébet életét ismerhették meg a jelenlévők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?