Új ismeretekkel gazdagodtak

A 125 évvel ezelőtt született Kós Károly erdélyi polihisztor nevét viselő budapesti szakközépiskola és kollégium 1990 óta szervezi meg a Kós Károly Kollégiumi Hetet, melynek állandó eleme egy nemzetközi vetélkedő is. Ezen immár hagyományosan részt vesznek a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Vállalkozói Szakközépiskola diákjai is – egyedüliként Szlovákiából.

Idén is ott volt a négytagú szenci diákcsapat – Kontár Ildikó, Takács Krisztina, Tyukos Gergely, Sebők Tamás – a versengésen, melynek témája Kós Károly egyetemessége, könyvművészi és politikai munkássága volt. A csapat eredményesen szerepelt, hiszen a tizennégy gárdából álló mezőnyben hetvenszázalékos teljesítményt ért el, míg a győztes csapat 86 százalékra teljesített. A szereplést nagyra méltatta mind a zsűri, mind pedig a kollégium vezetése.

Sádt Ede, a kollégium igazgatója egy kis múltidézésként többek között kiemelte, hogy az ismert polihisztor nevét 1989-ben vette fel a budapesti kollégium, az illetékes szervek azonban hivatalosan 1990. május másodikával kezdődően engedélyezték ilyen néven a működését. Magyarország legnagyobb bentlakásos kollégiumáról van szó.

A Kós Károly Kollégiumi Hét programja lényegében ugyanolyan összetételű, mint a kezdeti években volt. A rendezvényre mindig a március tizenötödikét megelőző héten kerül sor.

A nemzetközi megmérettetésen marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, kolozsvári, beregszászi, szatmárnémeti, valamint szenci gimnazisták mérték össze tudásukat.

„Össze akarjuk fogni a határon túli magyarságot, ezért döntöttünk úgy már évekkel ezelőtt, hogy nemzetközi szintre emeljük a versenyt. Meg kell tanulnunk egymás mellett élni, tiszteletben tartani egymás akaratát, hogy ne szóródjunk szét a világban hitünkben és szellemünkben. Hogy magyarok maradjunk, bármely részében is élünk a világnak. Csak ennyit akartunk-akarunk elérni a nemzetközi vetélkedők által. Ez az ennyi számunkra rengeteget jelent” – nyomatékosította a kollégium igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?