Új diákdiri a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia élén

NKA diákdiri

Hagyományainkhoz híven a 2022/2023-as tanévben újra diákdirit választottak tanulóink. Iskolánkban, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián a diákönkormányzat által szervezett rendezvények kicsúcsosodása mindig novemberre esik, ebben a hónapban dől el ugyanis, ki veszi át az elkövetkező időszakra a diákélet irányítását.

A választáson a harmadik évfolyam jelöltjei indulnak, akik osztálytársaik segítségével masszív kampányt folytatnak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a világjárvány elültével idén ismét élőben, a tornatermünkben kerülhetett sor a kampány betetőzésére: a jelöltek bemutatkozására, illetve az őket népszerűsítő műsorokra. Ezt követte a titkos szavazás, amelynek során a diákok megválasztották az új diákdirit és helyetteseit.

A továbbiakban hadd nyilatkozzanak a diákdiri-választásról maguk a jelöltek. Bognárová Georgina (a III. A jelöltje): „A kampány eléggé megterhelő volt számunkra, de az osztályomnak köszönhetően megbirkóztunk a feladatokkal. Internetes hírességeket kértünk fel, hogy egy-egy rövid videó keretében biztassák a közönséget, szavazzanak rám. A műsorunk közös tánccal kezdődött, majd Jánošková Sofia énekelte el Adele egyik ismert dalát, miközben az osztályfőnökünk egyik osztálytársunkkal, Adriánnal lassúzott. Ezután következett a zárótánc, amely a közönség reakciójából ítélve jóra sikeredett.”

Darnay Tamás (III. B): „A kampányra készülve szavazással döntöttük el, ki lesz az osztály jelöltje. A választás szinte egyhangúlag rám esett, amit megtiszteltetésnek tartok. A programom kidolgozásában és a műsor összeállításában nagy segítségemre voltak az osztálytársaim és az osztályfőnököm. Kampányműsorunk tulajdonképpen egy film volt, amelynek én voltam a főszereplője SZUPERTOMI néven. A szünetekben és a szabadidőnkben oldottuk meg a forgatást, amelyből szinte minden osztálytársam kivette a részét. A plakátunk alapkoncepcióját is közösen gondoltuk ki, megalkotását pedig osztálytársamnak, Flórának köszönhetjük. Az előadást megelőzően nagy izgalommal zajlottak a próbák és az előkészületek. A filmet Szebi, a csallóközi »áldásosztó« rövid videóüzenete zárta, amelyben a megválasztásomra biztatta az iskolatársaimat. A film végén SZUPERTOMI-ként reppentem be az ajtón, hogy immár élőben mutassam be a közönségnek programom egyes pontjait.”

ujszo

Fehér Máté (III. C): „Mikor felmerült a kérdés, ki legyen osztályunk diákdirijelöltje, rám esett a választás. Ezt követően közösen kezdtünk gondolkodni azon, milyen programokkal tudnánk izgalmasabbá tenni a diákéletet. Nem kellett túl sokat törni a fejünket, egymás után születtek a jobbnál jobb ötletek, így a programom gyorsan elkészült, akárcsak az azt népszerűsítő plakát, amelynek megtervezését Szoboszlai Szilvia vállalta. A következő feladat a bemutatkozó műsor összeállítása volt. Bevallom, elég nehezen született meg az alapötlet, de végül az esküvő témáját választottuk. Az osztályon belül kiosztottuk a menyasszony, a vőlegény, a pap és a többi közreműködő szerepét, majd hozzáfogtunk a jelenet forgatókönyvének megírásához. Meg kell dicsérnem a csapatomat, hiszen a műsorunk közös összefogás, áldozatvállalás eredményeként jött létre, így az órák utáni próbák és a tánc begyakorlása nem okozott nagy gondot. Az előadás napján kissé izgultunk, de tudtuk, hogy minden sínen van. Műsorunkat végül siker koronázta, az esküvői szertartással és az azt követő tánccal sikerült mosolyt csalnunk a nézők arcára.”

Mint később kiderült, a választást jómagam nyertem. A további jelöltek – Bognárová Georgina és Darnay Tamás – sportszerűen vették tudomásul az eredményt, és kijelentették, helyettesként alig várják, hogy a közös munka elkezdődjön. Hiszem, hogy közös erővel, jó ötletekkel és sok-sok munkával színesebbé és színvonalasabbá tudjuk tenni az iskolánkban zajló diákéletet.

Fehér Máté, az új diákdiri

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!