A kórház falai között bolyongani

„A központi betegfelvétel olyan, mint a mennyország kapuja. Vagy a pokolé, attól függően, ki milyen irányból közelíti meg” – írja Juráňová. Azzal, hogy a regény fő helyszíne egy kórház, a szerző izgalmas alaphelyzetet vázol. Ez az a helyszín, ahol az élet általában kezdődik és ahol gyakran végződik is, így tehát egyfajta szimbolikus keretet nyújthat az emberi sorsoknak. Juráňová azonban jóval konkrétabb ennél: számára a kórház elsősorban társadalmunk aktuális állapotának tükre.

Jana Juráňová regénye 2020-ban jelent meg, tehát a pandémia kirobbanásának évében, amikor a kórházi közeg talán még közvetlenebb mondandóval bírt. A regény bekerült az Anasoft Litera irodalmi díj öt legjobbja közé, tehát a szlovák kortárs próza szakértői szerint is egyik legjobb termékével van dolgunk. Juráňová maga évtizedek óta tartozik a szlovák kortárs próza legfontosabb nevei közé, és egyébként nemcsak prózát, hanem drámát és hangjátékokat is ír, de gyerekkönyvek szerzőjeként és műfordítóként is ismert. A kilencvenes évek elején, Csehszlovákia kettéválását követően egyike volt az Aspekt nevű polgári társulás megalapítóinak: ez volt az első feminista társulás Szlovákiában. A társulás egy azonos nevű folyóiratot is elindított és könyvkiadói tevékenységet is végez. Bár az Aspekt gondozásában kiadott kötetek gyakran klasszikus feminista motívumok köré épülnek, Juráňová szóban forgó kötetében ez most kevésbé hangsúlyos: a jellemhibák, az emberi mulasztások itt és most nemtől függetlenek.

A regény főhőse Ľudmila, egy nyolcvanas éveiben járó asszony, akinek kicsúszott a kezéből saját sorsa. Ľudmilának nincs hová mennie: egy rövid geriátriai tartózkodás után, röviddel az ünnepek után elbocsájtják a kórházból. Egyrészt, mert nem elég súlyos a problémája ahhoz, hogy maradjon, másrészt pedig azért, mivel karácsony után visszatérnek a krónikus betegek, akiket hazavittek az ünnepekre a rokonaik, az osztályon így nem marad szabad ágy. Ľudmila tehát kénytelen elhagyni a fekvőbetegrészleget, mivel azonban tudja, hogy milyen az idő odakint ilyentájt, úgy dönt, a kórházban marad. Elsőként a központi betegfelvétel környékén őgyeleg, majd, mikor szemet szúr az egyik dolgozónak, felderíti az épület további részeit. Lassacskán kitapasztalja, hogy a poliklinikán, melyet egy folyosó köt össze a kórházzal, észrevétlenül meg tudja magát húzni. Élete innentől túlélési stratégiák mentén szerveződik: a büfében kiflit és banánt vásárol, elcseni a poliklinika mosdójához tartozó kulcsot, ahol – miután kiürültek a várótermek – minden este megtisztálkodik, kimosott fehérneműjét pedig a járókeretére akasztott kosarában szárítja. Kivizsgálásra váró idős nénikeként nem szúr szemet a váróteremben ücsörgőknek – ha pedig úgy érzi, felfigyeltek rá, időben helyet változtat. Legalább a követkető nyugdíjig kellene itt kivárnia, amit a postán vesz majd át, bár hogy oda hogyan jut el téli cipő híján, feldagadt lábbal, arról egyelőre nincs elképzelése.

Juráňová regényének alaphelyzetében az a legszomorúbb, hogy a kórházainkban uralkodó állapotokat ismerve az olvasó úgy érzi: a felvetés messze nem elképzelhetetlen. Ez az alaphelyzet már önmagában elegendő témát szolgáltatna egy kisregényhez. A szerző azonban sokkal tovább megy, a főhős mellett számos további szereplőt vázol. Közben Ľudmila az, akinek életén keresztül ezek az életek, különböző emberi sorsok hol összefonódnak, hol lazán illeszkednek egymáshoz. A kórház a társadalom tükre. Egy társadalmi keresztmetszetet kapunk: az itt megforduló emberek egy-egy társadalmi csoport díszpéldányai. És van itt mindenféle. Újságíró, egy politikus, akinek csillaga már leáldozóban, bár fontos szerepet játszott a rendszerváltáskor, és tőle jóval fiatalabb felesége. Egy éjjel-nappal dolgozó mentős és egy szépségklinika orvosa. Bármennyire is láthatatlan szeretne maradni, Ľudmila akaratlanul az ő figyelmük célpontjává válik. Mindenki az idős asszonyon szeretne segíteni: kérdés, hogy van-e bárki, aki ezt puszta jószívűségből tenné. Vagy mindent felülír az önös érdek?

Juráňová nyelvezete, melyet Vályi Horváth Erika fordításában kapunk kézhez, tömör, lényegre törő. Az egyes részekben egy-egy szereplő gondolatfolyamát követhetjük nyomon, de anélkül, hogy a szerző ítélkezzen cselekedeteik és mulasztásaik felett. Egy szövevényes történettenger kerekedik az elbeszélésekből, a sorsok hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódnak egymáshoz. Eközben egészen aktuális, hátborzongatóan ismerős történések is felmerülnek: szóba kerül például egy reszocializációs intézmény, ahol a fiatal betegeket szexuálisan bántalmazzák.

Aki szereti, mikor egy regény realista módon, tűpontos megközelítéssel vázolja társadalmi állapotainkat, az nem fog csalódni ebben a könyvben – az ugyanis valahogy minden egyes oldalán roppant ismerősnek hat.

Jana Juráňová: A semmirekellő. Vályi Horváth Erika fordítása. Womanpress, 2023.