Terítéken a sajátos nevelési igényű tanulók gondjai

Muzsla. A sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó pedagógusok számára tartottak kedden tréninget Strédl Terézia pszichológus vezetésével az Endrődy János Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
„Negyedik éve rendezzük meg a pedagógusok számára az őszi regionális szakmai napokat.

Muzsla. A sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó pedagógusok számára tartottak kedden tréninget Strédl Terézia pszichológus vezetésével az Endrődy János Magyar Tannyelvű Alapiskolában.

„Negyedik éve rendezzük meg a pedagógusok számára az őszi regionális szakmai napokat. Ezúttal nyolcórás tréninget terveztünk az érdeklődők számára. A 35 részvevő a párkányi, érsekújvári, lévai és komáromi régióból érkezett Muzslára” – tájékoztatott Jókai Tibor, a szakmai napok vezetője. A nagy sikerű rendezvényt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromi Regionális Pedagógiai Központja és érsekújvári területi választmánya szervezte közösen, a muzslai tanintézmény és önkormányzat közreműködésével. „Az élménytanulás eszközeivel, a játszva tanulás – tanulva játszás módszerével, az osztályon belüli csapatépítés fontosságával ismerkedhettek a pedagógusok ezen a találkozón. A gyermekekkel foglalkozó szakembereknek is szükségük van – így az első negyedév vége felé – a feltöltődésre, erre is gondoltunk a gyakorlatok során” – ismertette az idei szakmai találkozó lényegét Strédl Terézia, a Selye János Egyetem tanszékvezetője.

Holnap 13.30 és 16.30 között Párkányban az Ady Endre Magyar Tannyelvű Alapiskolában tartják a következő továbbképzést. Az osztályfőnök kapcsolatrendszere – kapcsolattartás a szülőkkel és más nevelőkkel címmel. A képzés célja az osztályfőnök pedagógiai viszonyainak, lehetőségeinek azonosítása, az önismeret fontosságának hangsúlyozása, a kommunikáció módjainak megismerése. A foglalkozást Pusztai Katalin Budapest XIII. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központjának szakelőadója vezeti. Érdeklődni lehet Szép Annamária pedagógusnál a következő telefonszámon: 0905/989397. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?