Szigeti László oktatásügyi államtitkárt

A szlovákiai gyerekek hány százaléka látogatja az óvodát, mikortól válik tankötelessé a gyermek, illetve milyen esetekben kérelmezhető a korengedmény?
Szlovákiában, bár nem kötelező, a gyermekek 95%-a jár óvodába.

A szlovákiai gyerekek hány százaléka látogatja az óvodát, mikortól válik tankötelessé a gyermek, illetve milyen esetekben kérelmezhető a korengedmény?

Szlovákiában, bár nem kötelező, a gyermekek 95%-a jár óvodába. A hatályos törvény értelmében minden, augusztus végéig hatodik életévét betöltött gyerek tankötelessé válik. A szeptemberi vagy a későbbi születésűeket fejlettségi vizsgálatnak vetik alá, és a vizsgálat eredményétől függően vagy korengedményt kapnak, vagy pedig – ez a ritkább – iskolába lépnek. A korengedmény megítéléséhez önmagában nem elegendő a szülői kérelem, pszichológusi szakvélemény is szükséges hozzá. (ervé)

HOGYAN SEGĺTHET A SZÜLŐ?

1.Nem biztos, hogy vigasztárgyat vihet magával az iskolába, de ha van neki, megtanulja „összekapni” magát.

2. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy minél többet játszhasson kortársaival.

3. Az iskola udvara ijesztő lehet. Nagy a zaj, a legtöbb gyerek nagyobb, mint ő és rohangál. Utazzunk tömegközlekedési járműveken, menjünk strandra. Tapasztalja meg a zsúfolt, zajos helyeket (pályaudvar, bevásárlóközpont).

4. Ha a tanár nem bírálja is, a gyerekek igen. A kritikák lehetnek megalapozottak, de kicsinyesek és rosszindulatúak is. A gyereknek kellenek az önbizalmát növelő dicséretekre. Ha gyenge az önbecsülése, hamar összetörik. A magabiztos gyereknek is meg kell tanulnia elviselni a kritikát. Erősítsük önbizalmát, fejlesszük önuralmát. Tanítsuk meg arra, hogyan képes bátorítani saját magát.

5. Bármennyire szeretnék is, a tanítóknak nincs idejük minden gyerek mindegyik lépését megdicsérni. Mire elkezdi az iskolát, jó esetben nincs szüksége állandó biztatásra, de még mindig sokat kell dicsérni, és tudnia kell, hogy a szülei büszkék az eredményeire. De óvakodjunk a túldicséréstől is (pl. a kész képet tegyük ki a falra, ne pedig pontról pontra dicsérjük a készülő művet).

6. A kicsik a felnőttek lába alatt szeretnek játszani. Fokozatosan le kell szoktatni őket arról, hogy mindig a szüleikkel akarjanak játszani. Várjuk el tőle, hogy kiválassza a játékát, egyedül játsszon vele, utána tegye el.

7. A meseolvasás, a tévénézés, az autóban való utazás, a házimunkában való részvétel, a fürdőkádban való játék a napi program része. A mozgékony gyerekeknek emellett zajosabb játékokra is szükségük van. Ha megtanulja, hogy a „zajos időszakban” kiabálhat, sikítozhat és rohangálhat, képes lesz kivárni az iskolai szünetet, és akkor kiereszteni a gőzt. Gyakoroltassuk vele az asztalnál ülve evést. Meg kell tanulnia kivárni, míg rá kerül a sort, befejezni, amit elkezdett. Játsszon összpontosítást igénylő játékokat.

8. A szülők általában olvasnak a gyerekük arckifejezéséből és testtartásából, így előre tudják, hogy mire van szüksége. A tanár és a többi gyerek nem képes erre. Várjuk meg, míg szól, még ha tudjuk is, mit szeretne. Kérdezzük ki, mi történt vele aznap, még ha együtt voltunk is. Kérjük ki a véleményét, és vegyük figyelembe a kívánságait. Várjuk el, hogy mondja ki, mit szeretne, és engedjük is meg neki. Szavakkal mondja el, ha figyelemre van szüksége, ne könnyekkel vagy rosszalkodással. Mondjuk meg neki, hogy szólhat, ha egy kis babusgatásra vágyik. Ezt úgy értethetjük meg vele, hogy mi is ölelést kérünk tőle, amikor rossz a kedvünk.

9. Nem minden gyerek van a birtokában minden szükséges készségnek, de aki igen, az ügyesebbnek érzi magát. Segítsünk neki önállóan dolgozni, hogy befejezze, amit elkezdett, figyeljünk az apró részletekre. Biztassuk, hogy tanuljon meg bánni a ceruzával, ismertessük meg az írott szavakkal és a számok fogalmával. Értse meg, mi az a munka.

Mi vár a gyerekre az iskolában?

1. El kell viselnie, hogy távol van a szeretteitől.

2. El kell viselnie az idegeneket. Tudnia kell, hogyan közeledjen a társaihoz, és hogy az idegenekből barátok lehetnek.

3. El kell viselnie a tömeget.

4. El kell viselnie a kritikát.

5. Váltakozó mennyiségű dicséret mellett kell dolgoznia.

6. Egyedül kell dolgoznia.

7. Nyugodtan, egy helyben kell ülnie és csendben figyelnie.

8. Ki kell tudnia fejezni szavakban, mit szeretne.

9. Birtokában kell lennie a szükséges készségeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?