Sikeres projektünknek köszönhetően, amely a külhoni magyar szakképzést hivatott támogatni, iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 20 diákja márciusban kéthetes szakmai gyakorlaton vett részt Budapesten.Fő célja az volt, hogy diákjaink értékes tapasztalatokkal, gyakorlati ismeretekkel gazdagod
Szakmai gyakorlat külföldön
Sikeres projektünknek köszönhetően, amely a külhoni magyar szakképzést hivatott támogatni, iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 20 diákja márciusban kéthetes szakmai gyakorlaton vett részt Budapesten.
Fő célja az volt, hogy diákjaink értékes tapasztalatokkal, gyakorlati ismeretekkel gazdagodjanak, melyek nagy előnyt jelentenek nekünk a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. A diákok tanulmányi szakirányuknak megfelelő tevékenységet folytató fogadóintézménynél (szervezetnél, vállalatnál, közintézménynél, civil szervezetnél) helyezkedtek el. Megismerkedtek az ott folyó szakmai tevékenységgel, bekapcsolódtak a napi munkába, önállóan oldották meg a rájuk bízott feladatot.
A külföldi szakmai gyakorlaton nemcsak a regionális idegenforgalmi menedzsmenten, hanem a kereskedelmi akadémia szakon tanuló diákok is részt vettek. Igyekeztünk olyan budapesti fogadóintézményeket szerezni diákjaink számára, melyek az adott szakterületen a lehető legtöbbet nyújthattak, mivel iskolánk főként a következő szakterületeken nyújt képzést: vállalati könyvvitel és számvitel, ügyviteli gyakorlat, taniroda, általános és gazdasági informatika, makroökonómia, az idegenforgalom technológiája, animáció, idegenvezetői tevékenységek, kultúrtörténet, gazdaságtan, kongresszusi és szállodai szolgáltatások, szervezeti vezetési készségek, marketing.
Több diákunk a Mellow Mood Hotels szállodalánc jóvoltából neves belvárosi szállodákban dolgozhatott, valamint közintézményeknél és civil szervezeteknél is. Megismerkedtek az adott munkahelyekre jellemző egyes munkakörökkel, szakmai előadásokon vettek részt, majd önálló feladatokat végeztek, ügyfelekkel találkoztak, fejlesztették kommunikációs, problémamegoldó képességüket, kipróbálták magukat valós munkahelyi helyzetekben, adminisztratív teendőket láttak el és könyvviteli feladatokkal is találkoztak.
Munka után aktívan töltötték a szabadidejüket. Több színházi előadást néztek meg az Operettszínházban, a Dumaszínházban, meglátogatták a Magyarság Házát, a Terror Házát, a Sziklakórházat.
A szakmai gyakorlat jó alkalom volt arra, hogy a diákok megismerkedjenek egy adott vállalat szervezeti és szakmai felépítésével, valós körülmények között készüljenek későbbi munkájukra. Önállóak lettek, hasznos tapasztalatokat szereztek, új kapcsolatokra tettek szert, jobban megismerték egymást. A diákok köszönik Horváth Erzsébet igazgatónőnek és Losonszki Rozália szaktanárnőnek ezt a nagyszerű lehetőséget, a felejthetetlen élményeket.
Baranyai Angéla szaktanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.