A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) felhívására idén 19.
Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) felhívására idén 19. alkalommal került sor a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyre, amelynek döntője áprilisban Érsekújvárban volt.
A vetélkedőt a Magyar Nyelvtudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara hirdette meg, amely céljául tűzte ki anyanyelvünk ápolását, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudatot és az anyanyelv szeretetének erősítését.
Az országos döntőt a regionális versenyek előzték meg, amelyek hat helyen zajlottak: Komáromban, Ekecsen, Párkányban, Galántán, Rimaszombatban és Nagyszelmencen. Az országos döntőben az összesítés alapján az I. kategóriában 21 versenyző mérhette össze tudását, a II. kategóriában 20 versenyző, de különböző okok miatt csak 16 jelent meg. A diákok először tollbamondást írtak, majd egy feladatlapot töltöttek ki. A feladatok nagyon igényesek, amelyekre csak rendszeres és alapos munkával, gyakorlással lehet felkészülni. Idén 47 iskolából érkeztek tanulók.
Az országos döntőt a versenynek otthont adó Czuczor Gergely Alapiskola igazgatóhelyettese, Péter Zoltán nyitotta meg, majd egy szép szavalat és dal következett. A Budapestről érkezett tollbamondást és feladatlapokat tartalmazó boríték felbontása után megkezdődött a verseny. A részt vevő összes diák könyvjutalmat kapott, nagyrészt az SZMPSZ jóvoltából, de örömünkre szolgált, hogy a már évek óta szinte állandó támogatónk, a budapesti Animus Könyvkiadó mellé felsorakozott a párkányi Magán Kereskedelmi Akadémia is.
A nyolcadikosok mellett erősnek és felkészültnek bizonyult a rangos országos döntőbe továbbjutó hetedikesek mezőnye is, amelyben Nagy Eszter Hedvig, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola tanulója lett az első, maximális 100 ponttal. Felkészítő tanára: Kiss Éva. Az érsekújvári döntő első négy helyezettje bejutott a budapesti Kárpát-medencei döntőbe, amely 2017. május 20-án lesz. A következő diákok képviselik a Felvidéket Budapesten:
I. kategória:
Nagy Eszter Hedvig – Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely, felkészítő tanár: Kiss Éva
Korpás Lilla – Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc, felk. tanár: Tóth Katalin
Gerencséri Barbara – Selye János Gimnázium, Komárom, felk. tanár: Spátay Adriana
Nagy Melinda – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta, felk. tanár: Molnár Szilvia
II. kategória:
Keserű Borbála – Munka Utcai Alapiskola, Komárom, felk, tanár: Habán Hajnalka
Zalka Virág – Amade László Alapiskola, Bős, felk. tanár: Kovács H. Judit
Horváth Henrietta – Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely, felk. tanár: Török Angelika
Kovács Virág – Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely, felk. tanár: Török Angelika
Sok sikert kívánunk a továbbjutóknak a budapesti döntőben!
Köszönet illeti Ádám Zitát, az SZMPSZ alelnökét, valamint a verseny koordinátorát, Csicsay Saroltát, akik már 19 éve szervezik fáradhatatlanul a helyesírási versenyt. (szmpsz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.