Pár mondat a magyar egyetemről

A nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó polgároknak az alkotmány biztosítja a jogot a teljes körű fejlődésre, saját kultúrájuk fejlesztésére, az információk anyanyelvű terjesztésére és befogadására, de arra is, hogy művelődési és kulturális intézményeket hozzanak létre és működtessenek, mondja tartalmában a Szlovák Köztársaság alkotmánya 34. cikkelye. A Szlovákiában élő magyar nemzeti közösség már 1989 végén megfogalmazta a magyar egyetem létrehozásának igényét. Az említett igény jogosságát támasztja alá az a tény is, hogy a szlovákiai magyar lakosság képzettségi szintje jóval alacsonyabb mint az országos átlag. Ezt igazolják az oktatási tárca statisztikai adatai is, melyekből kiderül a szlovákiai felsőoktatási intézményekben csaknem háromszor kevesebb magyar diák tanul a magyar lakosság számarányához képest, mint az országos átlag.

Az alacsonyabb képzettségi szint következménye a nagyarányú munkanélküliség és az ország magyarok által lakott területeinek nagymértékű elszegényedése is. Mi lenne a küldetése a dél-szlovákiai magyar egyetemnek?

Közismert tény, hogy a tantestületek nagy része „elöregedett” (sok a nyugdíjas tanerő), tehát fiatalításra van szükség. A magyarok által lakott déli területeken érezhető hiány mutatkozik közgazdászokban, informatikusokban, de ügyvédekben, orvosokban és mezőgazdászokban is. A szlovákiai magyar közösség elvárásait és a társadalom lehetőségeit figyelembe véve az említett egyetem feladata lenne a pedagógus-, a lelkész- és a közgazdászképzés, valamint az informatikusok és a kultúra területén jártas szakemberek képzése.

A magyar egyetem alapját a komáromi Kálvin János Teológiai Kar, a nyitrai Konstantin Egyetem Pedagógiai Karának magyar szekciója, valamint a budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem, továbbá a szintén budapesti Műszaki Egyetem Komáromba kihelyezett közgazdasági, illetve informatikai kara képezhetné. Az egyetem oktatási nyelve a magyar, de a végzős hallgatók nyelvi felkészültségét azzal is erősíteni lehetne, ha néhány kiválasztott tantárgyat szlovák, illetve angol esetleg német nyelven oktatnánk. A magiszteri, a mérnöki oklevél megszerzését pedig az egyik világnyelv ismeretét igazoló bizonylathoz (vizsgához) kellene kötni.

Ezt az elvárást az Európai Bizottság úgynevezett Fehér könyve is tartalmazza. Ennek értelmében Európában csak az szerezhet főiskolai, illetve egyetemi oklevelet, aki az anyanyelvén kívül egy világnyelvet (lehetőleg az angolt) és egy második világnyelvet, vagy a szomszéd ország nyelvét is bírja (Fehér könyv, 1999.)

A magyar egyetem végzőseinek esetében ez mindenekelőtt a szlovák és az angol vagy a német nyelvet jelentené. A szlovák és az angol nyelvet kommunikációs nyelvként kell kezelni, a hivatalokban, az üzleti életben és a munkahelyeken használatos nyelvként. Az alapvető kommunikációs készségek megszerzése és a szakterminológia ismerete az említett nyelveken a magyar egyetem végzőseivel szemben is egyértelmű követelményként fogalmazódik meg.

J. A. Komenskývel egyetértésben viszont mi is valljuk, hogy az anyanyelven megszerzett ismeretek értékesebbek és tartósabbak. Hátrányba kerülnek tehát azok a fiatalok, akiknek ez nem adatik meg. Akik az ismereteket idegen nyelven kénytelenek megszerezni. Magyar nyelvű oktatási intézményekre azért is szükség van, mert ez a legfontosabb helyszíne a nyelv állandó fejlődésének. Iskolák nélkül a nyelv konyhanyelvvé degradálódik, konzerválódik, és végső soron elveszti „versenyképességét” más nyelvekkel szemben. Ezt a szlovákiai magyar közösség nem engedheti meg magának, és remélhetőleg a többségi nemzetnek sem célja a magyar nyelv konyhanyelvvé sorvasztása.

A szerző parlamenti képviselő