Nyolcvan nap, két keréken, egyedül

Dunaszerdahely. Nyolcezer kilométert tesz meg túrakerékpájával egy komáromi fiatalember, hogy Vámbéry Árminnak, az egykori kelet-kutatónak emléket állítson. Bujna Zoltán tíz éve kerékpározik, bejárta már egész Európát, jelenlegi expedíciója pedig nyolc országon keresztül vezet a végcélig, Teheránig.

Bujna Zoltán és Hodossy Gyula Vámbéry emlékszobránál az indulás előttA szerző felvétele Szerdán a Vámbéry irodalmi kávéházban találkozott az érdeklődőkkel és a média képviselőivel. A sánta dervis nyomában címmel beharangozott est többórás késéssel indult. „A kerékpáron volt még javítanivaló. Nem kockáztathatok, mindennek a helyén kell lennie” – indokolta Bujna Zoltán, aki csütörtökön délelőtt indult útnak Dunaszerdahelyről. Hogy miért éppen Vámbéry nyomában Teheránba? Mert hírét szeretné vinni a felvidéki Szentgyörgy híres szülöttének, Vámbérynak. Fontosnak tartja Vámbéry Ármin örökségének ápolását, aki hányatott sorsú gyerekkora és félig béna lába ellenére első európaiként járta meg Buharát, Közép-Ázsia legtitokzatosabb városát. Életcéljának tekintette a magyarok és a magyar nyelv eredetének felkutatását.

Hatékony felkészülés

Az expedíció előkészületeiről Bujna elmondta, hogy szeptember óta tart a szervezés, minden idejét a szponzorvadászatnak és a kerékpár megtervezésének szánta. Lélekben felkészült a veszélyekre, sok útikönyvet olvasott, és több túlélési taktikát is felcsípett. „Ha mondjuk a bolgár maffiával hozna össze a sors, fogyatékosnak tettetném magam. Állítólag az hatékonyan elállítja őket szándékuktól. A kerékpártolvajoknak pedig maga a kerékpár súlya lehet elrettentő” – mondta kedélyesen.

A kerékpár, amivel útnak indul, speciálisan a számára lett kifejlesztve a gútai Kenzel kerékpárgyárban. Pótalkatrészeket és gyógyszereket is visz magával a nyolcvannapos útra. „Van egy olyan érzésem, ha egy kurd faluba bemegyek ott helyi varázslónak fogok számítani, annyi gyógyszerrel elláttak – kommentálta a felszerelését. – Sikerült, megvan minden a bringámon, már csak végig kell tekerni.”

Beszámolunk az egyes állomásokról

143 évvel az egykor Dunaszerdahelyen élt kelet-kutató után Bujna Zoltán is útnak indult csütörtökön, a Vámbéry térről. Szeptember óta szervezte az expedíciót a Vámbéry Polgári Társulás segítségével. Támogatói az Egyesült Magyar Ifjúság szervezet, a Szabadság vándorai túrakerékpáros egyesület és egyéb magáncégek. Útjára Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke indította, aki kitartás, sok szerencsét és hitet kívánt neki.

Az Új Szó nyomon követi majd a Vámbéry-emléktúra legizgalmasabb pillanatait, lapunkban rendszeresen beszámolunk az egyes állomásokról. Az érdeklődők üzeneteket is küldhetnek Bujna Zoltánnak a www.vamberyexpedition.sk honlapon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?