Nincs pénz számítógépre

A fiam számítógépet kért karácsonyra, mert állítólag már minden osztálytársának van. Sajnos nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy több tízezer koronás ajándékot vegyek neki. Ám mégsem akarom, hogy kiközösítsék, mert nincs számítógépe.

A fiam számítógépet kért karácsonyra, mert állítólag már minden osztálytársának van. Sajnos nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy több tízezer koronás ajándékot vegyek neki. Ám mégsem akarom, hogy kiközösítsék, mert nincs számítógépe.

Jelige: Telhetetlen

Az egyik megoldás az, hogy elmagyarázza a gyereknek, hogy most erre nem telik, nem tudja neki megvenni karácsonyra a számítógépet, de köthetnek egy olyan egyezséget, hogy addig nem kap semmilyen kisebb ajándékot sem, amíg nem jön össze a számítógépre való. Sőt, a spórolásba beszállhat a gyerek is, biztosan van néha egy kis dugipénze, s ha összejön a kívánt összeg, akkor közösen megvehetik. Egy része ajándékul szolgálna, másik pedig saját munkájának eredménye lenne. Nem tudom, milyen idős gyerekről van szó, de az is lehet, hogy az ön beleegyezésével könnyebb munkát is felvállalhat már, s így a saját jövedelmét is a számítógép vásárlására ajánlhatja. Biztosan nagyobb értéke lesz így, ha saját keze munkája és jövedelme is benne rejlik majd. Tanulhat ebből, hogy nem minden jön könynyen az életben, vannak dolgok, amikért keményen meg kell küzdeni. Lehet, hogy azok az osztálytársai, akik első óhajuk kifejezése után azonnal hozzájutottak a géphez, nem örültek neki annyira, mint a fia örülhet majd. Valószínűleg nagyobb eszmei értéke lesz, mint a valódi érték, s jobban is fog rá vigyázni. Ha már annyira szeretné, hogy ne a fia legyen az egyetlen, akinek nincs számítógépe, s emiatt kiközösítsék, felvehet kölcsönt, s abból megvásárolhatja. Ennek a következményeit azonban önnek kell felmérnie, hogy érdemes-e kölcsönbe verni a fejét, s majd fizetni a kamatokat, vagy mégiscsak célszerűbb lenne kivárni, amíg összegyűlik rá a pénz.

Különben lehet, hogy a haverokat nem is izgatja az, hogy az egyik barátjuknak nincs otthon számítógépe, ez inkább a fia szüleménye. Ez lehet az egyik ötlet, amit arra használ fel, hogy minél előbb kikényszerítse a gép megvásárlását. Gondolt egy merészet és nagyot, s lehet, hogy még a haverokkal is megbeszélte, hogy mi módon próbálkozik majd hatni a szüleire.

Ha viszont olyan barátai vannak, akik amiatt közösítenék ki, mert még nincs otthon számítógépe, azok nem is igazi barátok. Azok a gyerekek sznobok, csak az anyagi oldalról ítélik meg a másik embert, és annak tulajdonítanak emberi értéket, aki bőséges anyagi javakkal rendelkezik. Ez enyhén szólva is ferde nézet, s nem lenne szabad hagyni, hogy már a gyerekek között is elterjedjen. Az iskolában és otthon is egyaránt arra kell nevelni őket, hogy az ember igazi értékét nem csak az anyagi javak határozzák meg. Megbeszélheti a gyerek osztályfőnökével is, és szülői értekezleten akár a többi szülővel is, hogy mekkora kárt okozhatnak más gyerekek lelkivilágában azzal, hogy hencegnek anyagi javaikkal. Nem biztos, hogy aki most dúskál az anyagiakban, annak mindig sok pénze lesz, s nem lesz soha anyagi gondja. Az élet sokszor és sokaknak okozott már nagy csalódást, elszegényedést. Jó, ha a szülők legalább néha megpendítenék a gyerekeik előtt, hogy lehet ez még másképp is, vagyis úgy, hogy ők lesznek a szenvedő felek.

Napjainkban már nagyon sok helyen elérhető a számítógép. Bizonyára a gyerek iskolájában is van, s van számítógépes szakkör is. Ha egy ilyen szakkörbe beíratná a fiát, naponta hosszabb időn keresztül számítógépezhetne, ráadásul felügyelet és szakszerű vezetés alatt. Higgye el, hogy sokkal több haszna lenne belőle a gyerekének, mint abból, ha irányítatlanul szörfözne az interneten, vagy játszaná a sok esztelen és haszontalan játékot. Ahogy nem minden könyv hasznos olvasmány egy gyerek számára, úgy a számítógép sem használható oly módon, hogy eléje ültetem a gyereket, és azt mondom neki, hogy na most akkor boldogulj vele, ha tudsz. Ha képtelen biztosítani a felügyeletet, hogy a gyerek úgy és azt használja a számítógépen, ami a javát szolgálja, akkor inkább ne is igyekezzen a vásárlással. Lehet, hogy a fia egy-két napig duzzogni fog, de a harag is elmúlik egyszer, s várható lesz, hogy idővel megérti a helyzetet.

Az iskolán kívül könyvtárakban és más helyeken is elérhetők a számítógépek. Akinek nincs otthon saját gépe, az még nem jelenti azt, hogy sehol sem elérhető a számára. Lehet, hogy egy ideig az is kielégítené a fiát, ha hetente néhány nap ellátogatna ilyen helyre, s egy kicsit számítógépezne.

Tudom, hogy minden szülő a legtöbbet szeretné nyújtani gyermekének, és sokszor a szülő szája íze szokott keserűbb lenni, mint a gyereké, ha nem tud valamit biztosítani neki, amit csemetéj nagyon szeretne. Ez a kérés mindkettőjük számára nagy próbatétel: engednek a társadalmi nyomásnak, vagy szépen, egymást megbecsülve élik tovább a saját életüket azok között a keretek között, melyeket jelenlegi anyagi helyzetük biztosít.

Dr. Hadas Katalin

pszichológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?