Nézd a kezem!

Komárom. Az értelmi fogyatékos emberekkel való kommunikációt segítő gesztusnyelvvel ismerkedhettek meg annak a szakmai napnak a résztvevői, amelyet a Carissimi jótékonysági alap rendezett a napokban a városban.

Amint azt Tóth Erikától, a Carissimi képviselőjétől megtudtuk, a Magyarországon több éve használt gesztusnyelvre Cséfalvay Zsolt logopédus, a Comenius Egyetem Pedagógia Karának logopédusa hívta fel a figyelmüket. „El kell mondanom, hogy dr. Erdélyi Andrea, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának németországi vendégoktatója és társai azonnal igent mondtak meghívásunkra, mi több, tiszteletdíjukról lemondva vállalták ezt a tájékoztató bemutatót” – árulta el Tóth Erika.

A nagy érdeklődés magukat a szervezőket is meglepte: a Komáromi, Érsekújvári, Dunaszerdahelyi és Galántai járásból közel hetven pedagógus, szülő és fogyatékosokat segítő szervezet képviselője volt kíváncsi az előadásokra és gyakorlati foglalkozásokra. Talán azért is, mivel az előadók tájainkon eddig ismeretlen módszert mutattak be, amely újabb lehetőséget jelenthet a súlyosan akadályozott emberek számára életminőségük javítására. „Olyan világot élünk, amikor a kommunikáció problémát jelent a beszélők társadalmában is, nem még azok körében, akiknek pszichés okok, szervi betegségük, vagy egyéb, halmozott sérülésük miatt korlátozott a beszédkészségük, esetleg egyáltalán nem tudnak beszélni – nyilatkozta lapunknak Stredl Terézia pszichológus, a Selye János Egyetem adjunktusa, aki ezúttal hallgatóként volt jelen a szakmai napon. – Most egy új módszerrel ismerkedhetünk, amelyet esetleg a pedagógusképzésbe is beépíthetünk majd.” Kiemelte annak jelentőségét, hogy a pedagógusok, szülők, segítők magyar szakemberektől kaphattak tájékoztatást, és magyar nyelvű szakirodalomhoz is hozzájuthattak. „Mindenképpen dicséret illeti ezért a Carissimi társulást, amely az elmúlt években azon fáradozik, hogy magyar szakirodalommal, tanácsadással, de anyagilag is segítse a sérült gyermekeket nevelő szlovákiai magyar családokat” – tette hozzá Stredl Terézia.

Maga a gesztusnyelv a nagyvilágban nem ismeretlen, Németországban a hetvenes évek végétől foglalkoznak a szakemberek rendszerbe foglalásával és 1991-ben jelent meg az első gesztusnyelv-könyv, amely 750 jelet tartalmaz és azóta már 11 kiadást ért meg. „A gesztusnyelvet nem szabad összekeverni a siketnémák által használt jelbeszéddel – mondta Erdélyi Andrea. – Ez sokkal egyszerűbb, az értelmi fogyatékosok, vagy halmozottan sérült emberek által is könynyebben elsajátítható jelekből, gesztusokból álló kommunikációs forma. Alapját a mindennapi természetes gesztusok adják.” A németországi szakember, miután Magyarországon kezdett tevékenykedni, fogyatékosokkal foglalkozó intézetekkel együttműködve állította össze a „Nézd a kezem!” gesztusjel-gyűjtemény első magyar kiadását, amely tavaly jelent meg. A szótárként és útmutatóként szolgáló kiadvány – amelyet a szakmai napon meg is lehetett vásárolni – megfelelő áttekintést nyújt a gesztusnyelv egyénre szabott alkalmazásához. Érdekessége, hogy a vallásos élethez is számos gesztusjelet szolgál, tekintettel arra, hogy sok súlyosan akadályozott ember egyházi szeretetszolgálati intézményekben él. „Fontos volt, hogy a gesztusokat, jeleket, amelyek logikusan épülnek egymásra, rendszerbe szedjük, és a különböző, sérültekkel foglalkozó intézményekben egyazon gesztusnyelvet használják – magyarázta a szakember. – Persze nem minden fogyatékos képes elsajátítani valamennyi jelet, ami a könyvben szerepel, de ha csupán töredékét használja is, viszont érzi, hogy ezek segítségével kapcsolatot tud teremteni a külvilággal, az már komoly előrelépés.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?