Négy alapiskola – négy profil

Komárom.

Komárom. Az ötlet dicséretreméltó, de sajnos a célközönség távol maradt arról a rendezvényről, amelyet Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Központi Irodájának vezetője szervezett, és amelynek az volt a célja, hogy a jövendő elsősök szülei egyszerre, egy helyen kapjanak tájékoztatást a városban működő valamennyi magyar alapiskola tevékenységéről. Az érintettek talán már eldöntötték, melyik intézménybe írassák gyermeküket, vagy a „legközelebbi a legpraktikusabb” elvet alkalmazzák, és ezért nem tartották fontosnak, hogy eljöjjenek. Pedig a szervezők még a gyermekmegőrzésről is gondoskodtak. Mindenesetre: akik ott voltak, átfogó képet alkothattak arról, mit is kínálnak az egyes intézmények, hol milyen területre helyezik a hangsúlyt.

A három állami és egy egyházi alapiskola igazán sokszínű oktatói-nevelői skálát vonultat fel. Egy-egy mondattal jellemezve: az Eötvös utcai alapiskola a számítástechnika széleskörű alkalmazása, az innovatív oktatás mellett tette le a voksát. A Jókai Mór Alapiskola az otthonos oktatásra esküszik – amelynek egyben hazai úttörője is – és a humán értékekre való nevelést tartja egyik legfőbb célkitűzésének. A Munka utcai alapiskolát ugyanakkor hagyományos típusú iskolai oktatás jellemzi, a felső tagozaton matematika tagozatos osztállyal. A Marianum egyházi alapiskola – nevéből és jellegéből adódóan – a keresztény értékrendet helyezi előtérbe, és előnyeként családias jellegét hangsúlyozza. Tizenként évvel ezelőtt zene tagozatos alapiskolaként kezdte működését, ennek megfelelően emelt óraszámban tanítják még mindig a zenét. Az idegen nyelvet – a németet és az angolt – valahol már első évfolyamtól oktatják, máshol harmadiktól. Természetesen valamennyi iskolában számtalan szakkör működik: érdekességként említjük, hogy a Munka utcaiban még zsonglőrkör is nyílt. Mindenütt fontosnak tartják az óvodákkal való szoros együttműködést, rendszeresen tartanak nyílt napokat, kézműves-foglalkozásokat, játszóházakat az óvodások részére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?