Magolás helyett értő tanulás

Galánta. A nyolcosztályos gimnáziumokba ne az alapiskola negyedik, hanem az ötödik osztályának elvégzése után lépjenek a diákok. Ilyen javaslat is elhangzott a Szlovákiai Magyar Állami Gimnáziumok Igazgatói Szövetségének nemrég Gyűgyön (Dudince) zajlott kétnapos konferenciáján.

Galánta. A nyolcosztályos gimnáziumokba ne az alapiskola negyedik, hanem az ötödik osztályának elvégzése után lépjenek a diákok. Ilyen javaslat is elhangzott a Szlovákiai Magyar Állami Gimnáziumok Igazgatói Szövetségének nemrég Gyűgyön (Dudince) zajlott kétnapos konferenciáján. Az ott szerzett tapasztalatairól Marsal János, a galántai Kodály Zoltán gimnázium igazgatója számolt be lapunknak. „Amikor a nyolcosztályos gimnáziumokat bevezették, akkor még nyolcéves volt az alapiskola. Azóta kilencéves lett, a nyolcosztályos gimnáziumokra vonatkozó törvényhez azonban nem nyúltak hozzá. Ezért a konferencián részt vevő igazgatók állásfoglalásban kértük, hogy ötödik után kezdődjön a gimnázium” – érvelt Marsal János.

A konferencia résztvevői támogatásukat fejezték ki az oktatási reform mellett. „Üdvözöljük azt az elképzelést, hogy az iskolaigazgatók nagyobb szabadságot kapnának abban, hogy milyen tantárgyból mennyit tanítsunk. Hetven százalékra csökkentenék azt a mennyiséget, ami előírt és kötelező. Az iskolák jobban alakíthatnák saját arculatukat. Az is benne van a reformban, hogy a magolásról térjünk át az értő tanulásra és a kreatív dolgokra. Problémamegoldó tanítást kell alkalmazni, hogy a gyerek a megszerzett információt az életben jobban tudja hasznosítani. Ne az legyen, hogy bemagolok valamit, elmondom, három nap alatt elfelejtem, de megvan az egyesem. A miniszter elmondta, hogy ennek a naptári évnek a végéig a parlament elé szeretné vinni az oktatási reform törvénytervezetét.”

Az igazgató megemlítette, az Új Szóban megjelent statisztikai adatokat miszerint a középiskolákon 90 ezer szabad hely van, ugyanakkor az alapiskolákból csak hatvanvalahány ezer a végzős kerül ki. Idén a galántai Kodály gimnáziumba első és második helyen 99 diák jelentkezett. Mivel a megyéről három első osztály nyitására kaptak engedélyt, ezért ki is küldték mindannyiuknak, hogy fel vannak véve, jöhetnek beiratkozni. Itt is klasszikus felvételi vizsga nélkül történik a felvételi, a nyolcadikos év végi, a kilencedikes félévi bizonyítvány és a Monitor eredményeit veszik figyelembe a pontozásnál. Hogy végül is mennyien választották a gimnáziumot, azt beszélgetésünk idején az igazgató még nem tudta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?