13 éves lányom halálosan szerelmes az egyik kilencedikes fiúba. Félek ettől, nem akarom, hogy idejekorán nagymama legyek. Eddig nem beszélgettünk a lányommal ilyen dolgokról.
Lelki és szociális érettség
Jelige: Szerelmes
Azt, hogy mennyit tud a lánya ezekről a dolgokról, úgy tudja meg a legkönnyebben, ha megkérdezi tőle. Lehet, ott kell kezdenie, hogy nem a gólya hozza a kisbabát, de ennek kicsi a valószínűsége. A mai gyerekek nem csak annyit tudnak, amit az iskolában tanulnak (beleértve más témákat is), hiszen sok mindent megtárgyalnak kortársaikkal, esetleg idősebb barátaikkal. Videóznak, tévéznek, számítógépen szörföznek, s közben rengeteg információt begyűjtenek. Ha naponta nem beszélik meg részletesen, mivel foglalkoztak az iskolában, hogy telt a napja, nem vetődött-e fel olyan téma, aminek megtárgyalásakor sok megválaszolatlan kérdés maradt, amikre szeretne mihamarább választ kapni, akkor csak azzal kezdheti a beszélgetést, hogy megtudakolja, mit is tud a lánya e témával kapcsolatban.
Az egy természetes folyamat, hogy a gyerek felnőtté érik, majd megöregszik. Ám az, hogy valakiből felnőtt lesz, nemcsak azt jelenti, hogy teste fizikailag alkalmassá válik a szexuális életre, a gyermeknemzésére, hanem komp??lexen értendő: vagyis pszichikailag és szociálisan is érett személyiséggé válik. Olyanná, aki vállalni tudja cselekedeteinek következményeit, képes megfontolt döntéseket hozni, felelősségteljesen gondol a jövőjére, s mások életét is tiszteletben tartja. Nem szokott szerencsésen végződni az olyan kapcsolat, amelyik kizárólag csak a testi vágyak kielégítésén alapszik. Ha hiányzik a lelki és szociális érettség, könnyen zátonyra futhatnak, és egy keserű tapasztalattal a tarsolyukban bandukolhatnak tovább az életben. Az ilyen kellemetlen tanulság rányomhatja bélyegét további kapcsolataikra is.
Jó, ha lánya tisztában lesz azzal is, hogy a szexuális kapcsolatnak milyen életre szóló következményei lehetnek. Vegye fontolóra, hogy ilyen fiatalon csak úgy nyilváníthatja ki szeremét egy kilencedikes fiú iránt, ha szexuális kapcsolatot létesítenek, vagy elképzelhető, e nélkül is jól érezzék magukat egymás társaságában. A serdülők szeretnének minél előbb felnőttnek látszani, úgy élni, mint a nagyok, és minden téren évezni az életet. Ám az élet nem kizárólag élvezetekből áll, és az élvezeteknek sem pusztán pozitív oldala van. Ezt beszéljék meg, komolyan, felelősséggel, s azt is, hogy mindentől az óvszer sem óv meg. A felnőtté válás sem csupa élvezetből áll, hanem sok kínlódást is hoz magával, s amíg valakiből érett egyéniség lesz, addig sok mindenen keresztül kell mennie.
Próbáljon olyan kapcsolatot kiépíteni lányával ezen a téren is, hogy érezze, erős támaszként ott áll mögötte, kéznél van, ha segítségre van szüksége, tapasztalataival segíti a bölcs döntések meghozatalában. Nem megtilt valamit, hanem tudomására hozza, hogy egy ilyen döntésnek milyen következményei lehetnek. A kiömlött tej felett már kár sírni, inkább azt kell megakadályozni, hogy ne ömöljön ki. Tudjon magának képet alkotni arról, hogy a megvalósult következményeket is képes lenne-e elviselni, hogyan birkózna meg vele. Az élet nem hazárdjáték, bár sokan vannak, akik annak tekintik. Ne ezekről vegyen példát.
Minden életszakasznak megvannak a nehézségei is. Lányát már nem veszélyeztetik a gyermekbetegségek, de ahhoz, hogy felnőtt legyen, még hosszú út vezet. Ezen az úton is meg lehet botlani, el lehet esni, sőt szakadékba is zuhanhat. Ám ha elfogadja a tapasztalt felnőtt tanácsait, néhány hibát kikerülhet, nem kell feltétlenül a saját bőrén megtapasztalni minden negatívumot. Viselkedjen vele tapintatosan, ne legyen tolakodó. Ne osztogasson parancsokat, mert azokat ebben a korban szeretik megszegni a serdülők, ezzel is megpróbálják kimutatni, hogy képesek ellenszegülni szüleiknek. Ám ha rábízza a döntést, méghozzá úgy, hogy tudja, minek mi a következménye, akkor azt fogja érezni, hogy egyenrangú partnerként kezeli, megbízik benne, és úgy véli, eléggé felkészült arra, hogy képes legyen dönteni. Már nem viselkedhet dacos, megsértődött gyerekként, mert számos lehetőség közül neki kell kiválasztania azt, amiről úgy gondolja, hogy számára a legmegfelelőbb lesz. Megfontolt felnőtté csakis így válhat, ha döntéseket hozhat. Ha valamelyik döntését nem látná jónak, vagy helyesnek, türelmesen magyarázza el neki, hogy ön szerint ez milyen veszélyeket rejt magában, s miért nem tartja jónak. Ha okos a gyermeke, önmaga hoz más döntést, nem kellesz rábeszélni valamire. Hát akkor fel a fejjel, kezdődhet egy újabb fejezet lányuk nevelésében. Dr. Hadas Katalin pszichológus
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.