Különdíjasok lettek a tornalja

Érsekújvár. Először rendezték meg országos szintű vetélkedőként a Régis Hungária történelmi versenyt, amelyen a gesztetei, felsőszeli alapiskolák mellett a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola, a tornaljai gimnázium és az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulói vettek részt.

Kaderábek Lászlótól, az érsekújvári alapiskola történelem tanárától, a verseny ötletadójától meg??tudtuk, hogy az országos verseny megrendezéséhez a Szülőföld Alaptól kaptak támogatást.

„A Czuczor Gergely Alapiskola vállalja a verseny házigazdájának a szerepét, amely kizárólag a magyar történelmet karolná fel. Idén harmadszor rendeztünk történelmi vetélkedőt magyar történelemből, amely eddig regionális szinten, a Czuczor-napok keretében valósult meg” – tájékoztatott Kaderábek.

Az érsekújvári régió történelem szakos pedagógusai tavaly márciusban rendezett konferenciájukon fogalmazták meg abbéli igényüket, hogy ezzel az országos versennyel előre lehetne lendíteni a magyar történelem, kultúra és hagyományok ápolását, és a nemzeti öntudat megerősítését. A 2007-től Régis Hungária címen közismert rendezvényen a zsűrielnök szerepét Vadkerti Katalin történész vállalta.

Idén a felvilágosult abszolutizmus időszaka Magyarországon témakörben készültek a diákok. Hazai győzelem született Érsekújvárban, a legtöbb pontot a Czuczor Gergely Alapiskola tanulói szerezték, név szerint Réczai Lilla, Vrzák László és Takács Gergő. Különdíjasok lettek a Pragmatica Sanctio jelentőségének súlya az európai politikában témában írt esszéjükkel a tornaljai gimnazisták, Barto Norbert, Hunyák Pál és Cselényi Krisztína, felkészítő tanáruk Imrecze Gabriella nagy örömére, akik a Czuczor Gergely Alapiskola ajándékát vehették át. Dobogós helyet szerzett a nagymegyeri és a tornaljai csapat is. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?