Iránban szabadon engedtek egy több mint két éve homályos okokból bebörtönzött osztrák állampolgárt

börtön k

Az iráni hatóságok szabadon engedték az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartományban több mint két éve tisztázatlan okokból őrizetbe vett osztrák állampolgárt, Christian Webert.

A Mizan helyi igazságügyi hírügynökség keddi jelentése szerint a bűncselekmények miatt” bebörtönzött osztrák állampolgárt az iszlám kegyelemre tekintettel engedték szabadon. A tájékoztatásban azt írták, a férfit átadták országa nagykövetének, hogy intézkedjen kiutazásáról.

A Mizan nem részletezte, hogy Weber milyen bűncselekmény miatt került börtönbe.

Egy parlamenti interpellációra válaszolva az osztrák külügyminisztérium tavaly decemberben azt közölte, hogy az annak idején 27 éves osztrák férfit 2022. augusztus 25-én, az iráni határ átlépése után hurcolták el” az iráni államrendőrség börtönébe, és annak ellenére fogva tartják, hogy hamisnak bizonyultak a kémkedési vádak, amelyek állítólag a szomáliai titkosszolgálattól eredtek”. Az osztrák fél tudomása szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia javára végzett kémkedés ejtett vádja helyett azt rótták a terhére, hogy veszélyes fegyvereket” tartott magánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?