Sorra robbantak fel a libanoni Hezbollah milicistái! (VIDEÓK)

hezbol

Több ezren megsebesültek kedden Libanonban, köztük a síita Hezbollah milícia sok tagja az egymás közötti kapcsolattartásra használt személyhívójuk szinte egyidejű felrobbanásától – közölte az Irán-barát síita szervezet egyik tisztségviselője.

A szóban forgó személyhívók a Hezbollah vadonatúj beszerzései. Az illetékes szerint a csipogók felrobbanása az őket érő „legsúlyosabb biztonsági incidens” a már 11 hónapja folyó Gázai övezeti háborúban, amelyben a Hezbollah rendszeresen rakétákkal támadja Izrael területét, ezzel támogatva a Hamász palesztin terrorszervezet harcát. Az iráni Mehr hírügynökség szerint Modzstaba Amani, Irán libanoni nagykövete is a sebesültek között van. A TASR szlovák hírügynökség egyenesen 2750 sérültről tud, közülük 200 súlyos, legalább 8 ember meghalt. A Reuters egyik libanoni tudósítója több mentőautót is látott Bejrút déli negyedeiben, ahol az apró robbanások és sérülések miatt pánik tört ki a lakosok körében. A helybeliek elmondása szerint a robbanások fél óra leforgása alatt történtek.

Az izraeli hadsereg egyelőre még nem kommentálta az eseményeket. Az eset néhány órával azt követően történt, hogy az izraeli biztonsági kabinet hivatalos háborús célként tűzte ki, hogy visszatelepítsék az északi részekre azt a 60 ezer izraelit, aki a Hezbollah támadásai miatt volt kénytelen elmenekülni. Az interneten megjelent értesülések szerint az izraeliek meghekkelhették a Hezbollah szélsőséges iszlamista szervezet kommunikációs rendszerét, és azon keresztül egyszerre robbantottak fel több száz személyhívót. Úgy tudni, hogy a robbanásokat a készülékek lítiumion akkumulátorainak túlterhelésével idézték elő.

(MTI, TASR, Infost., 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?