Követik az új trendeket a tanárok

Komárom. A régióban tevékenykedő nevelőnők részére rendezett szakmai napot nemrégiben a Jókai Mór Alapiskolában a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromi Központi Irodája...

„A szövetségünk által szervezett idei nyári egyetemen nagy érdeklődés mutatkozott a nevelési tárgyak, azaz a vizuális nevelés, az ének-zene és a drámapedagógiai foglalkozások iránt, amelyen több nevelőnő is részt vett – tájékoztatott Jókai Tibor, az SZMPSZ központi irodájának vezetője. – Már akkor felvetődött a nevelőnők részéről az igény, hogy a szövetségen belül, az óvodapedagógusok és az alsó tagozatos tanítók mintájára, számukra is külön szakmai csoportot kellene létrehozni.” A mostani szakmai nap egyik küldetése tehát az volt, hogy felmérjék az igényeket a nevelőnők körében, és elinduljon egy folyamat, amely a jövőben a szakcsoport megalakítását eredményezi. „A pedagógia valamennyi ágazata fejlődik, így természetesen a nevelésre vonatkozóan is újabb és újabb ismeretek látnak napvilágot – mondta Kiss Gabriella, a Jókai Mór Alapiskola nevelője, a szakmai nap koordinátora. – A gyerekek napközben nagyon leterheltek, így az egyes készségek fejlesztésére igazán csak a délutáni órákban van lehetőség. Sajnos egyre több a tanulási vagy viselkedészavarokkal küzdő, ún. problémás kisdiák is, akik gyakran egyéni hozzáállást igényelnek. A szabadidő hasznos eltöltésére is külön meg kell tanítani a gyerekeket. Mindezen témakörökben szeretnénk egyrészt előadásokat szervezni, másrészt gyakorlati bemutatókat tartani, mert úgy érezzük, van igény az ilyen szakmai összejövetelek iránt a nevelőnők részéről.”

Kiss Gabriella állítását támasztja alá az a tény is, hogy Komáromban mintegy negyvenen gyűltek össze, és a nevelőnők mellett több óvónő is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a Szép Erzsébet által vezetett foglalkozáson. A Komáromi járás településein kívül többen érkeztek az Érsekújvári járásból, sőt Pozsonyból is, éppen ezért sajnálatos, hogy a négy Komáromi magyar iskola közül a vendéglátókon kívül csupán a Marianum egyházi iskola képviseltette magát. A résztvevők ezúttal őszi terményekből, a természetben megtalálható anyagokból készítettek díszeket, játékokat, új technikákat is elsajátítva. „A pedagógusoknak meg kell tanulniuk azt, hogy milyen segédeszközöket kell előre elkészíteniük, mit adhatnak egy elsős, és mit mondjuk egy negyedikes kezébe, milyen részfeladatokat képesek egyedül is elvégezni a gyerekek stb. Tudni kell azt is, hogy az ilyen kézműves-foglalkozásoknak közösségformáló erejük is van – magyarázta Szép Erzsébet, aki évtizedeken keresztül volt nevelő a vendéglátó iskolában, majd a soproni óvodapedagógiai főiskola komáromi kihelyezett képzésén tanított. – Az ilyen találkozók ötletbörzeként is szolgálnak, az ellesett praktikákat aztán saját osztályukban nagyon jól hasznosíthatják a pedagógusok. Hiszen mennyivel másként néz ki a természetes alapanyagokból készült kompozíciókkal feldíszített osztályterem! Éppen ezért kis kiállítással fogadtuk a résztvevőket.”

A szervezők szeretnék, ha példájukat más régiókban is követnék, hogy aztán a megalakuló nevelői szakcsoporton belül megoszthassák egymással tapasztalataikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?