Környezet-, egészségvédelmi napok

Tegnap éret véget a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolában és Gimnáziumban a négynapos környezetvédelmi rendezvénysorozat, melybe az egész tanintézet diákserege, valamint öt szlovákiai magyar és egy magyarországi iskola kapcsolódott be.

Merész, ám kreatív ruhaköltemények, és mindezek újrahasznosítható anyagokbólHorváth Árpád felvétele „Azért tartjuk fontosnak a környezet- és egészségvédelmi napok megrendezését, mert a diákjainknak is tudatosítaniuk kell, hogy természetes nyersanyagaink fogytán vannak, ezért szükség van a termékek újrafelhasználására. Minden diákra gondoltunk, aki kicsit tenni akar valamit a környezetéért, pályázatokat írtunk ki, amire a fiataloknak fényképeket, írásokat és tanulmányokat kellett beküldeniük. Szerencsére sok pályamunka érkezett be, ez azt is tanúsítja, hogy a diákok nem közömbösek a természet iránt” – nyilatkozta lapunknak Berta Ilona, a rendezvény egyik ötletgazdája.

A rendezvénysorozat hétfőn délután kezdődött, ekkor nyitották meg a pályázatra beérkezett fényképekből összeállított fotókiállítást, és egyben kiértékelték az irodalmi pályázatot is. Ezek után a tanintézet egyik volt diákja, Alemayehu Aster onkogenetikus beszélt az örökletes betegségekről, és ezen belül is a vastagbélrákról.

Kedden a résztvevők tanulmányi kiránduláson vettek részt, mely Stomfán szalonnasütéssel ért véget. Szerdán a fiatalok a pályázatra beérkezett tudományos pályamunkákat védték meg és adták elő. „Volt olyan diák, aki nagyon izgult, de úgy gondolom, már a középiskolában fel kell készíteni a tanulóinkat arra, hogy megvédjék a dolgozatukat, meg tudják magyarázni a nézeteiket. Ha már a gimnáziumban ezt megtanulják, akkor könnyebben és színvonalasabban adnak elő majd a főiskolán egy-egy szemináriumi munkát” – mondta el lapunknak Berta Ilona. A tudományos diákpályázaton két kategóriában indulhattak a tanulók. A környezetünk védett területei elnevezésű kategóriában Takács Enikő nyerte az első, Horváth Karina a második helyet, Haramia Anett pedig a harmadik helyen végzett. A környezetvédelmi kategória győztese Németh Zsuzsanna lett Mosonmagyaróvárról, a második helyen Bognár Éva, a harmadikon pedig Bitter Gabriella és Tóth Alexandra végzett.

Tegnap, a rendezvénysorozat utolsó napján Jankó Viktor egyetemi hallgató egészségvédelmi előadását hallgathatták meg az érdeklődők, az iskola volt diákja a daganatos betegségek megelőzéséről és a dohányzás káros hatásairól beszélt. Ezt követően az egészséges táplálkozást népszerűsítő termékek és ételek kóstolója következett.

A délutáni záróünnepségen az iskola kreatív diákjai újrahasznosítható termékekből készítettek maguknak divatosabbnál divatosabb, merészebbnél merészebb ruhakölteményeket, mellyel el is nyerték a tanulók, a vendégek és a közönség tetszését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?