Két hónapig tanulnak az Új Szóval

Hatszáz hetedik évfolyamos diáknak lehetősége adódott, hogy bekapcsolódjon Szlovákia magyarlakta vidékeiről lapunk sikeres programjába, melynek címe: Tanuljunk az Új Szóval! A két hónapos projektet ezúttal a Delicom és a Norske Skog támogatta.

A 2005/2006-os tanévben 300 hetedikes, 2006/2007-ben eddig 600 nyolcadikos dolgozott a magyar nyelv és irodalomra készített munkafüzeteinkkel. A kiértékelés után nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a diákoktól és tanáraiktól egyaránt, ezért ezúttal a földrajzra készítettünk tanulmányi segédanyagot.

Az a célunk, hogy a tanulók ezzel az oktatási segédanyaggal szórakoztató módon új információkhoz jussanak olyan témákkal kapcsolatban, amelyekről már tanultak vagy éppen most tanulnak. Kellemesebbé szeretnénk tenni számukra a tanulást és érdekesebbé az új dolgok elsajátítását. Ez már a harmadik munkafüzet, melyet az alapiskolások számára állítottunk. Az előző segédanyag sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk, jó és hasznos ügyet szolgálunk, ha a fiatalokat ilyen módon is igyekszünk meggyőzni arról, hogy a tudás és a tájékozottság mennyire fontos.

Ázsia és Amerika

A munkafüzetben a hetedikesek számos olyan feladatot találnak, melyeknek segítségével mélyebben és szórakoztatóbb módon elsajátíthatják a tananyagot. Kiadványunk összeállításakor Kínára, Japánra, Észak- és Dél-Koreára, valamint Észak-Amerikára összpontosítottunk, ám a szórakozásról sem feledkeztünk meg, remélve, hogy sok kellemes és hasznosan eltöltött percet szerzünk a fiataloknak.

Szórakoztató olvasmányok

A munkafüzetben lévő gyakorlatok megoldásánál a tanulók az Új Szóval is dolgoznak majd, amelyet november és december folyamán ingyen kapnak kézhez. Reméljük, hogy a munkafüzet hasznos forgatása mellett megkedvelik napilapunkat, mely rengeteg hasznos információt, szórakoztató olvasmányt biztosít számukra. Napilapunk előnye éppen abban rejlik, hogy az olvasók szabadon választhatják meg azt a témát, amiről olvasni szeretnének, nem úgy, mint a televízió vagy a rádió esetében. Az sem elhanyagolandó tény, hogy az internettel ellentétben bármikor a zsebbe rakható, a diákok a buszon, szünetben is olvashatják.

Könnyebben hoznak döntéseket

Azok az emberek, akik újságot olvasnak, általában sokkal tájékozottabbak, mint azok, akik nem olvasnak napi sajtót. A megszerzett információknak köszönhetően könnyebben hoznak döntéseket, melyek nemcsak az olvasó, hanem az egész társadalom javát is szolgálják. Nagy örömmel töltene el bennünket, ha a jövőben a fiatalok is rendszeres újságolvasóvá válnának. A mai világban nagy jelentősége van a tájékozottságnak és a műveltségnek, melynek megszerzésére és tökéletesítésére olvasóink, reményeink szerint, egyetlen magyar napilapunkat, az Új Szót is felhasználják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?