Húszmillió forintos alapot hoz létre a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium a Balassi Intézet számára – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a vendégoktatók éves konferenciájának megnyitóján Budapesten.
Jelentős támogatás
Húszmillió forintos alapot hoz létre a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium a Balassi Intézet számára – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a vendégoktatók éves konferenciájának megnyitóján Budapesten. A húszmilliós alap célja, hogy olyan pénzügyi keretet biztosítson az intézet számára, amelyből a vendégoktatók által szervezett kulturális programok, rendezvények, konferenciák, kiadandó kötetek és kiadványok terveivel lehet pályázni. Ezzel a szakmai bíráló bizottság döntése alapján a legjobb elképzelések megvalósítására a lektorok anyagi támogatást kapnak. Az első ilyen pályázatot október végén hirdetik meg. A Balassi Intézet szakmai és anyagi felügyelete mellett jelenleg 21 országban, 36 intézményben, 43 vendégtanári helyen van kiküldött magyar oktató. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.