Idegen otthon? Otthon idegenben?

Ezzel a fogalommal foglalkoztunk a Robert Bosch Alapítvány által szervezett nyári szemináriumon is, melyet Nagyszebenben (Románia) szerveztek. A rendezvényen 15 ország fiataljai vitatták meg a társadalom aktuális kérdéseit. A Robert Bosch nevét viselő alapítvány fő feladatai közé tartozik az egészségápolás, a népek közötti kölcsönös megértés fejlesztése, az oktatás és nevelés, a művészet és kultúra, valamint a tudományok fejlesztése és támogatása.

Mongóliában élő koreai, bulgáriai orosz

Robert Bosch átélte a második világháborút, és látva szörnyűségeit, úgy döntött, hogy élete további részében a nemzetek közötti kapcsolat javítását és erősítését fogja szorgalmazni, ezzel is elkerülendő egy következő háborút.

A projekt, mely Robert Bosch életrajzírójáról, Theodor Heussról kapta nevét, egyszerre több szálon futott. Négy különböző témájú szemináriumot szerveztek, mindegyiket más-más országban. Volt szeminárium, mely a férfi–nő viszonnyal, egy másik, mely az európai biztonsággal, megint másik, mely a fogyasztói társadalommal, mint általános jelenséggel foglalkozott.

Szemináriumunkat, mely az Idegen otthon? Otthon idegenben? címet kapta, Romániában rendeztük meg. A legkülönfélébb emberek érkeztek ide, volt köztük azerbajdzsáni, Mongóliában élő koreai, bulgáriai orosz, boszniai szerb, romániai német és egyéb eredetű érdekesebbnél érdekesebb egyetemista, akik azonban egy-két vonásban igencsak hasonlítottak egymásra: mindnyájan szereztek tapasztalatokat a migrációval kapcsolatban, többségük valamely kisebbséghez tartozott, és folyékonyan beszéltek németül, mert ez volt az alapfeltétel, hiszen a képzés német nyelven folyt. Team-vezetőink különböző játékok és módszerek segítségével próbáltak minket felkészíteni a tulajdonképpeni feladatra, amely a témával kapcsolatos projekt létrehozását célozta meg.

Játszottunk interaktív színházat, melyben az alárendeltség és elnyomás fogalma kapta a fő hangsúlyt, a cél pedig az volt, hogy minél jobb megoldást találjunk egy-egy konfliktushelyzetre. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változik a kisebbségi főhős agresszorrá, hogyan vág vissza a gyenge az erősebbnek.

Egy másik nap tervjátékot játszottunk: egy kisebbség városi önkormányzattal vívott harcát játszottuk el, ahol mindenki szerepet kapott valamely párt vagy szervezet tagjaként.

Magyarellenes incidensek

Mindazt bizonyítja, igenis lehet nemcsak egymás mellett, hanem egymással is élni. Fantasztikus élmény volt látni, hogy egy szobában lakik egy moszlim és egy zsidó, hogy közös projekten dolgozik a bolgár, a szerb és a bosnyák. Arról nem is beszélve, hogy ezek a fiatalok képben voltak mind a politika, mind a történelem terén, és nem kellett senkinek elmagyaráznom, hogy Szlovákiában élek, de magyar nemzetiségű vagyok. Ugyanakkor volt számomra egy fájó pillanata a rendezvénynek: mindannyian tisztában voltak belpolitikai helyzetünkkel, és a magyarellenes incidensekről érdeklődtek. Igyekeztem megnyugtatni őket, hogy Szlovákiában nem olyan borzasztó a helyzet. Ehhez képest, amikor hazaértem, rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy igenis tarthatatlan a helyzet, hogy valóban vannak incidensek, és hogy van okunk félni. Azt hiszem, azokon az embereken, akik a konfliktusokat mondvacsinált indokokkal idézik elő, egy ilyen rendezvény nem segíthet. De talán akadnak még nyitott fiatalok, akik ha tovább visznek egy-egy ilyen pozitív példát, talán jobban befolyásolhatják az általános közvéleményt.

Palóc népmesék

A szeminárium fő célja további projektek létrehozása volt. Akadtak olyanok, akik különböző nemzetiségű árva gyerekek számára próbálnak táborozást szervezni, vagy egy nemzetközi filmfesztivál keretében próbáljak az együttműködést tovább fűzni. Én egy palóc népmeséket tartalmazó brosúra, illetve weboldal létrehozását céloztam meg, mellyel a palóc nyelvjárás sajátosságait, illetve a palóc kultúra egy részét szeretném környékünkön megörökíteni.

Azt hiszem, ez a szeminárium rengeteg dolgot adott nekem és segített, hogy megismerjek más kultúrákat, hogy valósághű képet kapjak más országok lakosainak beszámolói által az ottani helyzetről. A legfőbb dolog azonban talán az, hogy megértettem: az új Európában csak akkor van helye bárkinek is, ha nem rest tanulni más nemzetektől, ha el tudja fogadni a másságot, és megpróbál tenni valamit azért, hogy ezt másokkal is megértesse. Ahogy az egyik szerb társam mondta, meg kell tanulnunk hidakat építeni, és ha ez nem megy a saját országunkon belül – mert először ezt a lépést kell megtennünk –, akkor a határokon kívül kell próbálkoznunk.